hirdetés
hirdetés

Az első nő, aki az Év Menedzsere lett

Portré: Kővágó-Laky Andrea

Saját bevallása szerint nem tipikus nő, sosem akart üzlettel foglalkozni, és sosem volt még saját autója. Ma mégis nőként egy globális autógyártó vállalat hazai képviseletét vezeti.

hirdetés

Szerinte csak mítosz a munka és a magánélet egyensúlya, és nem a férfias üzletág miatt nehéz nőként céget vezetni. Biztosan nem.

18 éves koromban egyáltalán nem tudtam, mivel szeretnék foglalkozni. Egy dologban voltam biztos, hogy üzleti dolgokkal semmiképp. Település-vízgazdálkodási technikusi végzettséggel fejeztem be a középiskolát, ötvenen voltunk lányok az ötszáz tanulóból. Komoly kiképzést kaptam a műszaki dolgok vonatkozásában, de abban is, hogy később a férfias világhoz alkalmazkodás már ne okozzon problémát.  A technikumban egyedüli nőként kerültem be egy olyan végzős osztályba, amelynek férfi tagjai nem a visszafogottságukról és előzékenységükről voltak híresek. A beilleszkedésben sokat segített a humorérzékem és a nyugodtságom a legkiélezettebb helyzetekben is. Igyekeztem mindig higgadt maradni, és keménynek mutatkozni, aztán ez valahogy célba ért, és életre szóló barátságok születtek. Aztán amikor már Székesfehérváron tanultam, egy barátnőm szólt, hogy az akkor még fehérvári központú Ford Alba gyár értékesítési és marketingrészlegén nyelveket jól beszélő fiatalokat keresnek. Nem voltam túl lelkes, mert tapolcai származású vagyok, ott képzeltem el az életemet, de az állásinterjú sikerült, így rendelési koordinátorként kezdtem el a Fordnál dolgozni. 

Mikor ült át az asztal mögül céges autóba?
1998-ban kaptam meg első területi pozíciómat, mint flottaértékesítési vezető. Ez a feladatkör komoly mérföldkő volt az életemben, hisz itt kerültem először közvetlen kapcsolatba márkakereskedőinkkel és ügyfeleinkkel. Nagyon érdekes időszak volt ez
olyan szempontból is, hogy ebben a munkakörben éreztem át igazán először a központi döntések súlyát, amit sokszor nem kis kihívások árán kellett keresztülvinnem üzleti partnereinken. 

Aztán addig bővült a munkaköre, hogy a Ford hazai piacért felelős ügyvezető igazgatójává nevezték ki. Ekkor már 11 éve volt a cégnél, érezte ez alatt önmagán is a változást, netán azt, hogy vezetővé érett?
A cégnél töltött addigi éveim a folyamatos tanulásról szóltak. Azt sosem éreztem, hogy nincs további fejlődési lehetőség. A mai napig az egyik legnehezebb feladat az emberi erőforrások megfelelő menedzselése, hogy mindenkit egy irányba, egy közös cél érdekében tudjak vezetőként motiválni, akár a legnagyobb kihívások közepette is. A pályafutásom alatt nem változott az értékrendem, amit több helyről, üzleti partnerektől, barátoktól is jó érzéssel hallok vissza. Ez megerősít abban, hogy a sikerhez a szaktudáson
és a folyamatos fejlődésen túl elengedhetetlen a megfelelő értékrend. Én ezt otthonról hozom, a szüleimnek köszönhetem.

Az eljut önhöz, hogy a kollégái milyen vezetőnek tartják?
Igen, már csak azért is, mert a cégen belül rendszeresen készítünk anonim, dolgozói elégedettségről szóló felmérést. Ebben sok más mellett azt is megkérdezzük, hogy ki mennyire elégedett a vezetőjével. Büszke vagyok rá, hogy ebben a felmérésben többször
értem el maximális pontszámot és a tavalyi felmérés is 97 százalékos elégedettségi
eredményt hozott a csapatom részéről. De ezen kívül ott van még a 360 fokos visszajelzés, amiben nemcsak az adott vezető alatt dolgozó beosztottak jeleznek vissza, de az ember
a vele azonos vagy felette álló szinteken dolgozóktól is kap információt az erősségeiről és azokról a tulajdonságairól, amelyeket még fejleszteni kell.

Erre azért jó visszaigazolás volt a tavalyi év legjobb menedzserének járó
díj, amit a Menedzserek Országos Szövetségétől vett át februárban.
Hatalmas megtiszteltetés volt az Év Menedzsere cím megszerzése, de azt gondolom, hogy ez a díj a cégemnek és a velem dolgozó csapat munkájának is komoly elismerés. Nagyon
hiszek a csapat erejében, ezért próbálom mindig együtt tartani az embereket, és mindenkit motiválni. Ha nincs jövőképe egy embernek, akár az üzleti, akár a magánéletében, akkor
demotiválttá válik. Fontos, hogy a szervezeten belül minden kolléga ugyanúgy meglássa, hogy mi a feladata a saját és a cég közös jövőképének megvalósításában. Igyekszem mindig meghallgatni a különböző álláspontokat, mert a változatos véleményekből
tapasztalataim szerint sokkal eredményesebb döntések születnek. 

Észreveszi azt is, ha ilyen esetben egy kollégája vagy tárgyalás közben egy ügyfele játszmázik?
Nagyon gyorsan. A taktikázások, manipulációk sok energiát és időt emésztenek fel, éppen ezért törekszem arra, hogy ezeket a játszmákat a csapatomon belül, ha egy mód van rá, teljesen kiiktassam. Nem tudok együtt dolgozni olyannal, aki csak arról tud beszélni, miért nem lehet valamit megcsinálni, ahelyett, hogy a megoldásra fókuszálna. Mivel elég dinamikus és nagy teherbírású ember vagyok, ezért a lassú és lusta embereket nem szeretem, de szerencsére ilyen nincs is körülöttem.

Ön az első nő, aki a korábban említett Év Menedzsere díjat átvehette, és a Ford európai szervezetén belül is az egyetlen női ügyvezető igazgató. Érez olyan elvárást a környezetétől, hogy nőként jobban kellene bizonyítania vezetői képességét?
Nőként vezetőnek lenni nagyon nehéz, és mivel jellemzően magamnak is nagyon magasra teszem a lécet, azt kell mondjam, hogy lehetetlen száz százalékosan helytállni egy ilyen helyzetben. A munka és magánélet egyensúlya jól hangzik, de szerintem nem létezik. Lehet kevésbé rosszul csinálni valamit, de előbb vagy utóbb valamelyik biztos, hogy a másik rovására megy. Volt idő, amikor az üzleti sikerek miatt a magánéletem komolyan háttérbe szorult, azonban jó, ha az embernek ilyenkor van önkritikája, hogy mindezt észrevegye, és ennek megfelelően megtegye a szükséges lépéseket.

Ilyenkor ki segít, kivel beszéli meg a problémáit?
Először a férjemmel, családommal és a barátaimmal, de a cégen belül is van olyan vezető, akihez bármilyen problémával fordulhatok. De ahogy nem viszem haza a munkámat, úgy
próbálom nem behozni az esetleges magánéleti problémákat sem a munkahelyemre.
Ebből a szempontból nem vagyok egy tipikus nő, nincsenek hangulatingadozásaim, és nem hagyom, hogy befolyásoljanak esetleges magánéleti gondok a munkám során.
De ezt talán a gyerekkortól tartó támogató háttérnek köszönhetem.

Elnökségi tagja a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének, ráadásul itt is egyetlen nőként, a hölgyek egyre komolyabb vásárlási és döntési pozíciójára hívja fel a figyelmet. Ma már más szempontok alapján döntenek a nők, mint mondjuk tíz éve?
Bizonyos szempontból igen, bizonyos szempontból nem. Az autóvásárlással kapcsolatos döntéshozatali folyamatban a hölgyeknél továbbra is fontos a szín, a dizájn, viszont egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a biztonsági funkciók és az üzemanyagtakarékos megoldások
is. Két évvel ezelőtt indult el a Professional Women’s Network nevű kezdeményezés a Ford európai szervezetén belül, amely egyrészt a cégen belül a nők jobb érvényesülését hivatott
biztosítani, másrészt pedig arra a jelenségre hívja fel a figyelmet, miszerint a hölgyek által képviselt fizetőképes vásárlói kereslet mára olyan potenciált képvisel, amit egy felelős
vállalkozás sem hagyhat figyelmen kívül. Én az európai hálózat tagjaként nemcsak ezt a szemléletet, de a támogató kezdeményezést is fontosnak tartottam felkarolni. 

Ha már említi a nők érvényesülését segítő hálózatot a munkahelyén – ön szerint miért van kevesebb női vezető?
Szerintem a nőknek és a munkáltatóknak is tenni kellene azért, hogy ez megváltozzon. Még mindig ott tartunk, hogy ha egy fiatal nőnek még nincs gyermeke, akkor azért; ha már van, akkor azért lesz problematikus a munkáltató számára. Vagy a gyes miatt, vagy jellemzően a gyermek betegsége miatt kell a kiesett munkaerőt pótolni. Ezért nagyon kellenének munkáltatói oldalról a rugalmas foglalkoztatási formák vagy az egyéb, ilyen jellegű problémákat áthidaló megoldások. Mindeközben sok nőnél viszont azt látom, hogy hiába szeretnének érvényesülni, a nagyobb felelősséget már nem merik vállalni. Sokan futamodnak meg akkor, amikor kiderül, hogy több dologban egyedül kell majd döntést hozni, és vállalni is érte a felelősséget.

Önnek mennyire volt nehéz döntés, amikor a gyermeke születése után vissza kellett ülnie az igazgatói székbe?
Másfél évet voltam otthon a kislányommal, amit jó előre megbeszéltünk a vezetőimmel. Ügyvezetői pozíciót nem lehet részmunkaidőben csinálni, még ha szívem szerint a visszatéréshez a fokozatosságot is választottam volna. De azt gondolom, így is nagyon fair volt a cég részéről, ahogy hozzáálltak ehhez a kérdéshez, és visszavártak. Persze ehhez kellett a férjem és a szüleim támogatása, majd később egy bébiszitter is, akit bevontunk a mindennapjainkba. A férjemmel mindketten este hét körül érünk haza, a bölcsődék és óvodák pedig általában elvárják, hogy egy gyerek négy óra után már ne legyen ott. Ez a multivilágban dolgozó emberek számára komoly kihívás, amit külső segítség nélkül nem igazán lehet megoldani.

Ügyvezetőként alaposan be van osztva a naptára, mikor van ideje kikapcsolni?
A munka sok időt elvesz a magánélettől, a maradékot megpróbálom csak a kislányomnak szentelni, magammal szemben ilyen szempontból egyelőre elég szigorú vagyok. Feltöltődésre általában akkor van alkalom, mikor Nóri meglátogatja a nagyszülőket.

Ki vezet ilyenkor?
A férjem. Én közvetlen középiskola után szereztem meg a jogosítványt, utána egy négyütemű Wartburgot, a családi autónkat vezettem.

És mikor lett saját autója?
Amíg otthon éltem, nem engedhettem meg magamnak saját autót, utána, ahogy elkezdtem a Fordnál dolgozni, három éven belül céges autót kaptam, így aztán én a mai napig nem rendelkezem saját járművel.

Húsz éve dolgozik egy helyen, gondolkodott már azon, ha középiskola után mégis Tapolcán marad, akkor hogy alakult volna az élete?
Ha a Ford nem jött volna lehetőségként, mivel gyerekkoromban sokáig atletizáltam, ma talán testnevelés-biológia szakos tanár lennék vagy orvos. Volt egy betegen született kishúgom, aki 11 éves korában meghalt, így gyerekként megtanultam, milyen az, amikor olyan kihívásokkal szembesül egy család, aminek kezelése még teljesen idegen a normál társadalmi berendezkedésben. Talán ezért is van bennem az, hogy ahol és amikor tudok, szeretek és szeretnék még a rászorulóknak segíteni.

Szerző: Szekeres Andrea, fotó: Vémi Zoltán

 

Tetszett a cikk? Vásárolja meg vagy fizesse elő magazinunkat!

online lapszámvásárlás >> 
nyomtatott lapszámvásárlás >> 
online előfizetés >>
nyomtatott előfizetés >>

hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

People skill, azaz a „skillek”, kompetenciák, erősségek királynője maga az emberismeret. Sok örömet hoz, ha van, és sok csalódást, ha ez nem az erősségünk. Meggyőződésem, miszerint én biztos jó emberismerő vagyok, az utóbbi fél évben igencsak megkérdőjeleződött bennem, amikor is nyílt órákat voltam kénytelen megtekinteni iskolaválasztás címszó alatt. Tovább...

Találkozzunk a Facebookon!