hirdetés
hirdetés

Interjú Végh Józseffel

Túszejtők a tárgyalóasztalnál

A legkomolyabb konfliktushelyzet, amikor emberéletek forognak kockán. Végh József pszichológus túsztárgyalónak gyorsan és hatékonyan kell kiismernie a másikat, hogy jól döntsön.

hirdetés

Kevés kiélezettebb konfliktus létezik annál, amikor emberéletekről, emberek testi
épségéről van szó. Mintha ezekben a helyzetekben minden tényező összesűrűsödne,
ami egy nehéz helyzetet kritikussá fokoz: az időfaktor, a másik fél személyisége,
maga a tét. A túszügyek hazai szakértőjét, számos krízis megoldóját, Végh
József túsztárgyalót, klinikai szakpszichológust és kriminálpszichológust kértük
fel, ossza meg velünk történeteit, tapasztalatait.

Miből él, mivel foglalkozik, amikor nem túszügyhöz hívják?
2001-ben mentem nyugdíjba, és azóta tréningekkel foglalkozom, szervezeti változásmenedzser-trénerként, coachként dolgozom. Lélektaktikai tréningeket tartok, katonákat és civileket képezek ki.

Mit takar a lélektaktikai módszer?
A módszer lényege egy szakembert úgy alakítani át érzelmileg, hogy a szakmai tudását maximálisan alkalmazni tudja. Hogy a helyzet- és feladatismeret bázisán megfelelően válaszoljon egy történésre és szakmai, profi kontextusokra, hogy szét tudja választani a civil és a profi szituációkat. Vegyünk egy alapesetet: a rendőr igazoltatja az autóst, mire az autóban ülő becsmérlő megjegyzést tesz, akár egy-két káromkodást is felröppent. A
rendőr akkor tudja jól végezni a munkáját, ha a rendőri szerep megvalósítása a megfelelő érzelmi stabilitással történik: a rendőr minden pillanatban tisztában van vele, érzelmileg is, hogy a negatív megjegyzés nem róla szól, valójában nem az ő anyukáját szidják. Ha van egy munkaköri érzelmi működése, akkor a privát és a profi érzelmi gondolkodás elkülönül, és nem akad fenn néhány szitokszón, csak udvariasan még egyszer megkéri az illetőt, hogy mutassa be az iratait.

Hogyan vezetett a pályája a túsztárgyaláshoz?
Először a büntetés-végrehajtásban dolgoztam pedagógusként – nevelőtisztként –, majd börtönpszichológusként. 1993-ban túsztárgyalónak hívtak a rendőrség különleges szolgálatához. Képzéseket is tartottam, tartok a különleges szolgálati állománynak, külföldre is hívnak, például Boszniába, Macedóniába. 

Miben különbözik a rendőrség világa a civil világtól?
Semmiben. A rendőrséget és a katonaságot is kemény hierarchia jellemzi, akárcsak egy multinacionális céget. Amit az egyik területen tudok, könnyen konvertálom a másikra. Az üzleti életben banki tisztviselőket képezek, felsővezetőket coacholok. 

Hogyan hasznosítja a túsztárgyaláshoz a pszichológiai tudását?
Rogers személyközpontú pszichoterápiás irányzatát, a tranzakcióanalízist és az NLP-t [erről a módszerről bővebben Facebook-oldalunkon olvashat – a szerk.] alkalmazom, ilyen irányban végeztem módszerspecifikus kiképzést is. Az ön- és emberismeret, ami a pszichológiai munka alapköve, nagyon nagy szerepet játszik egy-egy konkrét esetben.

Megosztana egy konkrét esetet?
1993-ban Baján egy középiskolás gyerek géppisztollyal túszul ejtette öt iskolatársát. Mielőtt kapcsolatba léptem volna a túszejtővel, azt kértem a parancsnoktól, hogy a terület lezárása
úgy történjen, hogy az illető ne láthasson senkit. Azt feltételeztem, hogy a bátortalan, demonstráló, öngyilkos kategóriába tartozik, akinek egyrészt a tetthez nincs bátorsága, és olyat szándékozik tenni, amiért a rendőrség kivégzi, másrészt mielőtt ez bekövetkezik,
szeretne valamit közölni a világgal, és ehhez sajtónyilvánosságra van szüksége. Addig azonban nem kezdi meg a cselekményt, ameddig nincs elégséges számú nézője, és nem tudja elmondani, amit akar. A helyszínre érkezve beszéltem a szülőkkel – az édesapa iskolaigazgató, az édesanya tanárnő volt. Tőlük megtudtam, hogy a gyereknek korszakai
voltak: 16 évesen már a kábítószer-ellenes harcban akart részt venni – ebből arra következtettem, hogy küldetéses motivációk vezérlik. Beszéltem a testnevelőtanárával is, akihez közel állt, és aki kapcsolatba lépett vele az ügy elindulása után; tőle tudtam meg,
hogy név szerint kereste, válogatta a túszokat, egyik közülük a volt barátnője, egy másik pedig a volt barátnő új barátja – ennek kapcsán az emberölési szándék gyanúja is felmerült. A fiú akkori korszakában fekete nadrágot és fekete bakancsot hordott, ez alapján úgy véltem, hogy kommandós küldetéstudat munkálhat benne. A srác nyilatkozni akart a tévének, és úgy tudtam hozzá bejutni, a testnevelőtanár azzal vezetett be, hogy az MTV szerkesztő-riportere érkezik. A beszélgetés indításaként a megfelelő érzékenységgel megkérdeztem, mi a küldetése, kicsoda ő. A válaszát nem hallottam tisztán, úgy is lehetett érteni, hogy „emberitlen ember”, de „embertelenítő ember”-nek is. Sajnos nem volt hajlandó megismételni, mondván, hogy ő „nem a történelem, hogy ismételje önmagát”. Elkezdtem tárgyalni vele, hogy a tévészereplésért cserébe engedje el a túszokat. Először a lányokért tárgyaltam, amire megkérdezte, hogy „Miért? Hiszen minden ember egyforma.” Ennek kapcsán elkezdtünk beszélgetni József Attila emberfelfogásáról, amivel sikerült megfognom érzelmileg. Feltárta az üzenetet, amit közvetíteni akart: el akarta mondani, hogy a felnőttek világa hogyan él vissza a hatalmával a gyerekekkel szemben. Ezt követően azt a taktikát alkalmaztam, hogy erősítettem az identitástudatát, és szembesítettem a tettével – kognitív disszonanciát (bővebben lásd az 53. oldalon! - a szerk.) belső konfliktust ébresztettem benne. Megkérdeztem, hogy az általa képviselt nemes eszmével, küldetéssel hogyan egyezteti össze, hogy fegyverrel veszélyeztet másokat? Ezután elengedte az egyik srácot. A vele való tárgyalás során a F.I.R.E. modellt használtam, ami azt jelenti, hogy „kezeld az arcát”, jelen esetben a csoport előttit és az egyénit is. Ügyelni kellett a követeléseire, és ezzel párhuzamosan belehúzni a kapcsolatba, benne tartani, és folyamatosan vezetni az érzelmi állapotát. Hat óra múlva minden túsz szabadon és sértetlenül távozhatott, a srác hátrahagyva fegyverét nyilatkozott a tévének, ami természetesen a rendőrség által kiállított áltévéstáb volt. Említette az érzékenységet.

Pontosan miért fontos ez a munkájában?
Az érzelmi intelligencia, ráhangolódás azért fontos, mert akkor tudjuk sikerre vinni a konfliktuskezelést, ha találkozni tudunk a másikkal a világról alkotott belső képében. Túsztárgyalásos esetekben van egy törekvése az elkövetőnek és egy törekvése a parancsnoknak. A kettőt én úgy próbálom közelíteni, összeolvasztani, hogy a mi oldalunk kerüljön ki győztesen. A másik felet, jelen esetben a túszejtőt megpróbálom belevinni egy szűkülő csatornába, amiben aztán velem jön, miközben azt hiszi, a dolgok az ő elképzelései szerint történnek. A folyamat alapeleme, hogy az érzelmek fölött átveszem az irányítást. A fenti esetben ezt úgy értem el, hogy a srácot felbosszantottam, majd lecsillapítottam, és amint ezt engedte, én irányítottam. Ő maga sétált bele apránként abba a csatornába, amelyen aztán mindenki sérülésmentesen tudott távozni. Nagyon lényeges az intuitív intelligencia is, amely megfelelő tapasztalat, gyakorlás után működik, és segít, hogy a jövőben „elébe” kerülhessünk az elkövetőnek. Szoktam mondani, hogy az „itt és most” a jövőképemnek a múltja, hiszen tervezetten éljük az életünket. Nagyszerű dolog megérezni a következő lépéseit valakinek.

Milyen további taktikákat, modelleket alkalmaz még a F.I.R.E modellen kívül?
Gyakran alkalmazom a pszichoterápiás modellt, az elkövetők több mint nyolcvan százaléka ugyanis pszichésen beteg. Minél sérültebb valaki, annál jobban bejósolható a viselkedése,
és nekem meg kell találnom azt a mintázatot, ami a leginkább jellemző rá, és azt a világos ablakot, amin át megközelíthető, amiről mindkettőnknek azonos realitása, valóságélménye van. Alkalmazhatom az erőmodellt, amivel az elkövetőt olyan helyzetbe hozom, hogy azt is győzelemként éli meg, ha életben marad. Az alkumodellnek például képezheti részét erődemonstráció. Történt, hogy koszovói albánok jöttek a katonai konzulátus épületéhez,
és nem akartak távozni. Azt javasoltam a parancsnoknak, hogy a rendőri záróerők úgy álljanak fel, hogy 15 percenként egy lépéssel szűküljön körülöttük a kör. Ezzel azt sugalltuk, ha továbbra is itt maradnak, elfogjuk őket.

Mitől függ, hogy mikor melyik modell jut szóhoz? 
Az elkövető határozza meg az alkalmazott modellt. Öt-hat információt gyűjtök össze egy szakértői mátrixba, és ez alapján választom ki az alkalmazandó modellt. Meg kell tudnom, hogy az illető mit tett eddig, emögött milyen lelki, érzelmi állapot húzódik meg, és ez milyen gondolatokban jut kifejezésre. A gondolatok és érzelmek megjelennek a beszédben, a viselkedésben, és a láncot visszafelé meg lehet fejteni. Adatgyűjtéskor fontos információnak számít, hogy az elkövető rendezett vagy rendezetlen, patológiás vagy nem, bűnöző, terrorista vagy pszichés beteg. A válságkezelésben az egyik legnagyobb hiba a strukturálatlan információgyűjtés, mert száz tény is rendelkezésre állhat, ám ha nem tudjuk besorolni, a lényeget sem tudjuk majd kiolvasni belőle, ráadásul időt vesztünk. A gyors döntéshez válogatott és releváns információ szükséges.

Mely tulajdonságok tették Önt jó túsztárgyalóvá?
Azért lettem jó túsztárgyaló, mert része az élettervemnek, és győzni akartam ezekben a szituációkban: megmenteni mindenkit, élve kihozni az elkövetőt is, így jól megtanultam a
szakterületet, kidolgoztam az itthon alkalmazható módszereket, tréningeztem. Hittem magunkban, akik a válságokat kezeltük. Nagyon szeretem ezt a műfajt. Elég feltétel nélküli elfogadással, empátiával, jó kommunikációs készséggel rendelkezem, amit tanulható,
fejleszthető, ahogyan nekem is sikerült.

Ön jó mediátor lenne?
Igen.

Mi teszi a jó mediátort?
A mediátor küldetése mindkét felet megérteni, és semleges érzelmekkel közvetíteni közöttük. Nem feladata közelíteni őket egymáshoz, hiszen azzal már beavatkozna. Személyisége, mosolya segítségével közelebb hozhatja a vitás feleket, de ez nem szándékolt. A mediátor mintát nyújt az elfogadásával, az empátiájával – ez teszi őt hitelessé. Fontos, hogy a szakember jól megélje a feltétel nélküli elfogadás, az empátia, a hitelesség minőségeit, mert akkor tudja azokat jól közvetíteni. Tehát nem eljátssza őket, mint egy szerepet, hanem belül sajátjává teszi őket. 

Megesett, hogy kudarcot vallott egy túszügyben?
Mivel alapfelfogás szerint az elkövető és a túsz potenciális halott, azok az esetek, amikor a túszejtő meghalt vagy a túsz megsebesült, nem kudarcként hagytak bennem nyomot. Megesett, hogy az elkövető alkohol és kábítószer hatása alatt állt, és ilyenkor jeleztem a
parancsnoknak, hogy nem beszámítható, és nem lehet elfogadni, bármit ígér, mert nem tartja meg, pláne nem távozhat szabadon, mondjuk a Moszkva tér felé, mert lövöldözni kezdhet. Természetesen fontos, hogy az ember megvizsgálja a saját döntéseit, reakcióit,
és tanuljon belőlük, egyúttal felmérje a saját felelőssége határait. 

Tudna mondani néhány sorsfordító mondatot, amit a munkája során sikerrel alkalmazott?
A siker nem a mondatokon múlik. Úgy fogalmaznék, hogy nem sorsfordító mondatok, inkább sorsfordító érzelmi reakciók vannak. Ezek beindításában tudok közreműködni.

Elmesélne egy ilyen történetet?
Történt még 1997-ben, hogy Csecsenföldön túszul ejtették egy nemzetközi segélyakció két magyar résztvevőjét, Oláh Istvánt és Dunajszky Gábort. Az elkövetőkkel folytatott telefonbeszélgetések során azt gyanítottuk, hogy a hívás katonai hírközpontba fut be,
és egy katonai, félkatonai alakulattal állunk szemben. A további telefonhívások alátámasztották sejtésünket. A túszejtőkkel folytatott egyik beszélgetés
során elmondtam, hogy „Tudom, hogy jó katonák, és egy jó katona a fronton harcol, más katonák, fegyveresek ellen. Önöknél van két ember, aki az önök népének akart segíteni, és nincs fegyverük. Ha megölik őket, akkor gyilkosként viselkednek, nem katonaként.”
Valószínűleg ez a pár mondat is szerepet játszott abban, hogy a túszok élve hazajutottak.

Van olyan része a munkájának, amit hasznosítani tud a hétköznapokban?
Mint mondtam, a rendőrségi tapasztalataimat üzleti területen is alkalmazni tudom, a magánéletembe viszont nemigen viszem át őket. Ahogy a beszélgetés elején már utaltam rá, mindenkinek, így nekem is van privát személyiségem, aki nem túsztárgyaló és nem pszichológus.

Szerző: Szabó Elvira, Fotó Vémi Zoltán

Tetszett a cikk? Vásárolja meg vagy fizesse elő magazinunkat!

online lapszámvásárlás >> 
nyomtatott lapszámvásárlás >> 
online előfizetés >>
nyomtatott előfizetés >>

hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

People skill, azaz a „skillek”, kompetenciák, erősségek királynője maga az emberismeret. Sok örömet hoz, ha van, és sok csalódást, ha ez nem az erősségünk. Meggyőződésem, miszerint én biztos jó emberismerő vagyok, az utóbbi fél évben igencsak megkérdőjeleződött bennem, amikor is nyílt órákat voltam kénytelen megtekinteni iskolaválasztás címszó alatt. Tovább...

Találkozzunk a Facebookon!