hirdetés
hirdetés

Mindenki zseni!

Az első unatkozik, a hátsó szorong

„A fölnőttek ugyanis szeretik a számokat. Ha egy új barátunkról beszélünk nekik, sosem a lényeges dolgok felől kérdezősködnek. Sosem azt kérdezik: »Milyen a hangja?« »Mik a kedves játékai?« »Szokott-e lepkét gyűjteni?« Ehelyett azt tudakolják: »Hány éves?« »Hány testvére van?« »Hány kiló?« »Mennyi jövedelme van a papájának?« És csak ezek után vélik úgy, hogy ismerik. Ha azt mondjuk a fölnőtteknek: »Láttam egy szép házat, rózsaszínű téglából épült, ablakában muskátli, tetején galambok...« − sehogy sem fogják tudni elképzelni ezt a házat. Azt kell mondani nekik: »Láttam egy százezer frankot érő házat.« Erre aztán fölkiáltanak: »Ó, milyen szép!«”
Antoine de Saint-Exupéry − A kis herceg

hirdetés

1904-ben egy Charles Spearman nevű zseniális pszichológus leírta, hogy azok a gyerekek, akik valamely tantárgyban jól teljesítenek, gyakran más – látszólag teljesen független – tantárgyakban is jobbak a többieknél. Feltételezte, hogy ezt egy általános (generikus) szellemi képesség okozza, amit g faktornak nevezett el, és amire manapság mint IQ, vagy általános intelligencia szoktunk hivatkozni. Nem sokan vitatják, hogy az IQ hasznos fogalom. Sok mindent jól magyaráz és jelez előre. Ugyanakkor veszélyes is, mert az ember szeret egyszerűsíteni és az IQ egyszerű dolog: egy szám. Erős a kísértés, hogy azt higgyük, néhány szám segítségével megismerhetjük az embert.

Keressük a legtehetségesebb auditort vagy péket!

Az emberek azonban nagyon bonyolultak. Mindenféle nehezen megismerhető tulajdonság − képesség, készség, tudás, tapasztalat, személyiségvonás, motiváció és érdeklődés – egyedi kombinációja az, ami meghatározza viselkedésünket egy adott helyzetben, és így nincs egyetlen – vagy akárcsak kisszámú – olyan tulajdonság, ami önmagában biztosítaná a sikert.

Ugyanaz a Spearman, aki a g faktort először leírta, máshol azt mondja: „Minden normális férfi, nő és gyerek zseni valamiben, és ugyanúgy idióta is valami másban.” Azt kellene tehát megtalálnunk, hogy ki miben zseni. Ez nagyon nehéz feladat, hiszen minden tulajdonságkombináció annyira egyedi. Szinte mindenki egyetért abban, hogy a tehetség sokféle és sokszínű, Spearman kijelentése mégis nagyon sok szakértő intuíciójával gyökeresen ellenkezik. „Ha azt mondjuk, hogy mindenki tehetséges, az ugyanaz, mintha azt mondanánk, hogy senki sem az” – hallom gyakran még a tehetségekkel foglalkozó komoly konferenciákon is. És mit kezdjünk azzal az érvvel, hogy a munkanélküliek tömegéből sokan nem rendelkeznek azokkal az alapvető készségekkel és képességekkel sem, amik egyáltalán lehetővé tennék az elhelyezkedésüket a munka világában?

Tagadhatatlan, hogy van ilyen. A kérdés inkább az: lehetséges lenne-e úgy berendezni a világunkat, hogy mindenki olyasmivel foglalkozzon, amiben sokkal tehetségesebb, mint más? Valószínűleg nem sokan vitatnák, hogy a tehetség nemcsak a tudomány, a művészet vagy a sport területén nyilvánulhat meg, hanem lehet valaki tehetséges vállalatvezető, szakács, lakberendező, kutyakiképző, fodrász, cipész, sebész vagy számítógép-játékos, hiszen már a tévét nézve is látjuk, hogy e területek képviselői közül többen nagyon híresekké váltak. Valószínűleg abban is aránylag széles körű egyetértést találnánk, hogy valaki olyan területen is kiemelkedően tehetséges lehet, ami – most éppen – nem vezet ilyen hírnévhez. Már csak azért is, mert nem is olyan régen még nehezen tudtuk volna elképzelni, hogy a fenti szakmák némelyikével híressé válhat valaki. Ezek szerint lehet tehát valaki tehetséges auditor, szélenergia-mérnök, kutatási asszisztens, kórházi nővér, útkövező, játéktermi gépek szerelője vagy fegyverszakértő is.

Az IQ nem minden

Tesztjeink és iskoláink alapvetően az általános intelligenciát keresik és jutalmazzák, így aztán nagyon kevéssé alkalmasak arra, hogy megtalálják a tehetséget azokon a területeken, amikben nem az IQ a legfontosabb sikertényező. És ilyen területből nagyon sok van. 

Iskoláinkat manapság gyakran éri bírálat, mert a gyerekek nem teljesítenek jól ebben vagy abban a kompetenciatesztben, nem tudnak helyesen írni, akadozva olvasnak, vagy nem ismerik a fontos évszámokat. Saját korlátainkat is jelzi az a tény, hogy ugyanezeket az iskolákat sokkal ritkábban bíráljuk azért, mert kevéssé felelnek meg legfontosabb funkciójuknak – annak, hogy segítsék a gyerekeket önmaguk megtalálásában, különféle képességeik kibontakoztatásában. Önmagunk felfedezése nehezen mérhető, zsákutcákkal teli, hosszadalmas folyamat, amihez fontos lenne a szabadság és az odafigyelő támogatás. Az iskola ahelyett, hogy ebben a nagy kalandban segítené a gyerekeket, a legtöbbször előír és osztályoz – a tantárgyak mentén sorba rendez.

Flow és tehetség

A támogató légkör hiánya minden tanulót sújt, de leginkább mégis a „sorból valahogyan kilógó” gyerekekre káros. Gyakran előfordul, hogy a pedagógus terhesnek, károsnak érzi az ilyen gyerek viselkedését, és ezért büntetéssel megpróbálja visszaszorítani őt a sorba. Csíkszentmihályi Mihály szerint a boldogság és a tehetség szorosan összefügg – olyankor érezzük igazán jól magunkat (kerülünk flow-ba), amikor ki tudjuk használni képességeinket. És a képességeink – ahogy már mondtuk − nagyon sokfélék. Ha egyetlen sorba kényszerítenek minket, akkor aki elöl áll, unatkozni, aki hátul áll, az szorongani fog. Ez a fajta egydimenziós gondolkodás az oka annak, hogy az iskola sok gyerek számára olyan megpróbáltatással teli hellyé válik, ahol egyetlen igazi céljuk a túlélés marad.

Kevésbé kellene arra koncentrálnunk, hogy megtaláljuk, ki a tehetségesebb, hiszen mindenki tehetséges valamiben. Különösen az iskolában inkább arra kellene odafigyelnünk, hogy megtaláljuk, ki miben tehetséges. Nem jó, hogy csak annak jár a piros pont, akinek magas az IQ-ja és beáll a sorba. Azt szokták mondani, hogy „az agy nagyszerű szolga, de szörnyű úr”. Akinek érzéke van ahhoz, hogy elsimítsa a konfliktusokat a társak között, nem biztos, hogy jól teljesít a matematikaórán – de ezt a képességét az iskola nem értékeli. Ezer meg ezer képesség nem tud kibontakozni, mert ahelyett, hogy lehetőséget biztosítanánk a gyerekeknek e képességeik felfedezésére és kihasználására, pusztán az IQ mentén próbáljuk sorba rendezni őket, és pusztán ezt a számot használjuk a tehetség azonosítására.

A tehetség kibontakoztatásának útja nehéz és fáradtságos – tele van erőfeszítéssel, kudarccal, újrakezdéssel. Mindezt az erőfeszítést csak azon a területen vagyunk hajlandók megtenni, ami illik hozzánk, ami kihasználja sajátságos, egyedi képességeinket. Mert ettől érezzük jól magunkat. Talán, ha jobban hinnénk az emberekben – tanárban, diákban, dolgozóban –, mint az eszközökben – órarendekben, tesztekben, mutatókban –, több szabadságot adhatnánk egymásnak és így többen találhatnák meg saját tehetségüket.

Ahogy József Attila mondja:
„Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet,
jó szóval oktasd, játszani is engedd
szép, komoly fiadat!”

 

Klein Balázs, dr
a szerző cikkei

hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

People skill, azaz a „skillek”, kompetenciák, erősségek királynője maga az emberismeret. Sok örömet hoz, ha van, és sok csalódást, ha ez nem az erősségünk. Meggyőződésem, miszerint én biztos jó emberismerő vagyok, az utóbbi fél évben igencsak megkérdőjeleződött bennem, amikor is nyílt órákat voltam kénytelen megtekinteni iskolaválasztás címszó alatt. Tovább...

Találkozzunk a Facebookon!