hirdetés
hirdetés

Megküzdési stratégiák

Trauma. Megküzdés. Továbblépés.

Azt már sokan tudják, hogy a Bátor Táborban krónikusan beteg gyerekeket várunk, akik az év nagy részét kórházakban töltik, és legalább nyáron felszabadult, életre szóló élményeken keresztül próbáljuk visszaadni nekik az önmagukba, a gyógyulásukba és az életbe vetett hitüket. Van azonban olyan gyermek, aki nem tud meggyógyulni, és elveszíti őt a család. Ez a legnagyobb veszteség, ami egy szülőt érhet. Abból, ahogy az élet legnagyobb traumáját feldolgozzák az érintettek, mi is sokat tanulhatunk…

 

hirdetés

„Sokat adott a tábor nekünk, segített a feldolgozásban, az elviselésben, a fájdalommal és történtekkel való együttélésben. Szoros kapcsolat alakult ki a családok között, és mindenkit érdekel a többiek további sorsa. Az első alkalommal még benne volt az emberben a félsz, hogy milyen lehet ez a tábor, féltünk a folyamatos emlékezéstől, a sebek felszakításától, és hogy az egész tábor csak a sírásról fog szólni. Ehelyett elég csak a turnusok képeit megnézni, hogy ilyen tragédiával a hátunk mögött milyen önfeledten nevetünk, merünk örülni és jól érezni magunkat! Lehet emlékezni úgy is, ha nem csak a rossz emlékeket idézzük föl!” 

Nagyon szemléletes, megható, különböző érzelmeket bemutató sorok ezek. Egy szörnyű tragédiával való mindennapi küzdés, egy gyermek elvesztése utáni felemelő pillanatok örömét hangsúlyozó üzenet, amelyet a Lélekmadárban táborozó egyik szülőtől kaptuk.

A Bátor Tábor 2013-ban indította útnak a Lélekmadár Tábort olyan családok számára, akik súlyos betegség vagy perinatális veszteség következtében vesztették el gyermeküket, testvérüket, és itt pszichológus segítségével, közösen tudjuk feldolgozni az őket ért traumát.

Ez a mély veszteség rendkívül összetett, hiszen nemcsak a szeretett személytől búcsúzunk, hanem ezzel párhuzamosan az élethez való hozzáállás is változhat. Elveszik a jövőbe vetett hit, az emberekben való bizalom, megjelenik a düh, a feszültség, a tehetetlenség érzése, amelyek mind károsíthatják hosszú távon a szociális kapcsolatokat vagy a későbbi munkavégzést.

A Lélekmadár Táborban résztvevők különböző struktúrájú és módszerű terápiás programokon vesznek részt, azonban mindig vannak közös megemlékezések, rituálék, amelyek az elengedésre, a vidám pillanatok felidézésére szolgálnak. Ezt a változó folyamatot a táborban szimbolikusan érzelmi hullámvasútként szoktuk leírni, hiszen a félelmetes, szomorú, dühös pillanatok mellett ott a nevetés, a kizökkenés, a felszabadultság érzése is. Nyilván a trauma megélése egyénenként, családonként eltérő, a megküzdési lehetőségeik vagy módjaik mások. 

Lehet „jól csinálni” a feldolgozást?

Ember legyen a talpán, aki tud válaszolni erre a kérdésre. Mindenkinek egyénre és családra szabottan kell megpróbálni megtalálni a számára leginkább segítő programot, támogatót, módszert, eszközt.

A gyászfolyamat során léteznek pozitív, előrevivő megküzdési mechanizmusok, amelyek konstruktívak, míg más módok negatívak, károsak lehetnek.

A hozzánk érkező felnőttek közül sokan a megküzdés kezdeti szakaszában olyan stratégiákat választanak, amelyek csak rövid távon enyhítik, de hosszú távon rontják az állapotukat. Persze ez minden nehéz helyzet esetén gyakori, nem kell hozzá ilyen nagy veszteség. Ezen átmeneti megküzdési módok a következők: 

  • A probléma elfojtása/tagadása, azaz a veszteség el nem fogadása.

Az első időszakban, amikor rendkívül sok feladat hárul a családokra az intézkedések miatt, nem is tudatosul, hogy mi történt, és nem is akarnak tudomást venni erről. De egy idő után muszáj szembesülni a tragédiával. 

  • Regresszió, azaz egy korábbi, jól működő megküzdés helyett egy kevésbé előrevivő kerül felszínre.

Tipikus eset, hogy e felnőttek körében megerősödik az önkárosító magatartás: dohányoznak, alkoholt fogyasztanak, impulzív evési rohamaik vannak, vagy éppen egyáltalán nem esznek. Súlyosabb esetben akár öngyilkossági gondolatok, túl nagy kockázatok vállalása is felmerülhet. 

  • Menekülés, izoláció.

Gyakori jelenség, hogy az érintett felnőtt egész nap alszik, hogy elkerülje a veszteséggel való szembenézést. Előfordulhat, hogy kerüli azokat az embereket, helyeket, akik és amelyek az elhunytra emlékeztetik. Egy másik formája lehet a munkába való menekülés, extrém túlórázás.

A cikket teljes terjedelmében az Üzlet és Pszichológia 2018. augusztus-szeptemberi lapszámában olvashatják. Keressék az újságárusoknál, vagy rendeljék meg itt

Brahmi Lynda, pszichológus
a szerző cikkei

hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Képzeljünk el egy banális példát: egy számunkra fontos eseményt szervezünk, e-mailben kiküldjük a meghívót néhány barátunknak, és valakitől nem kapunk választ. Tovább...

Találkozzunk a Facebookon!