hirdetés
hirdetés

Pszicho-filmkritika: a QUEEN sztori

Tehetséges emberek összezárva: mire megy egy dudás önmagában?

„Őfelsége, a királyné!” – hangzik a felszólítás a közönség felé a zenekart megillető fogadásra, hiszen a Queen minden tagja kiemelkedő tehetség volt, és karakteres egyéniség. Erősségüket talán különböző személyiségük és közös elhivatottságuk adta. Ez az ellentét szülte a dinamikát, az energiát a fejlődéshez és az újra való merész vállalkozáshoz. Ami persze nem könnyítette meg a tagok együttműködését – a Bohém rapszódia (2018, rendezte Bryan Singer és Dexter Fletcher) forgatja a kérdést: hány dudás fér meg egy csárdában?

hirdetés

Bár a film több helyen is pontatlan életrajzi szempontból, sok tanulsággal szolgál. Azt gondolnánk, minél hozzáértőbb, képzettebb és tehetségesebb emberek kerülnek egy munkaközösségbe, annál garantáltabb a siker. Azt figyelmen kívül hagyjuk, hogy a tehetséges emberekre sokszor jellemzők olyan jellemvonások, amelyek megnehezítik a társas interakciókat – kevésbé szimpatikussá és nehezen kezelhetővé téve őket. Ilyen például a vezetők tudásának megkérdőjelezése, a történések szenvedélyes, mély érzelmi megélése, és a heves reakciók, az ingerlékenység vagy a roppant erős akarat. Így az ilyen csoporton belüli együttműködés a legritkábban gördülékeny. A Queen tagjai között is megjelentek az ebből fakadó konfliktusok, úgymint a dominanciaharc, a rivalizálás (például, hogy kinek a dalszerzeménye kerüljön a lemezre), a túlzott kritikusság vagy a kompromisszumra jutás nehézségei.

Robbanásveszélyes az aranybánya

A tehetséges tagokkal bővelkedő csoportokban rejlő potenciál kibontakoztatása buktatókkal teli. Kell valaki, aki higgadt, segít emlékeztetni mindenkit a célra, kiegyenlíteni az erőviszonyokat, és foglalkozik a praktikus kérdésekkel, ami nélkül nem hasznosulna a megszülető produktum. Enélkül a mérhetetlen energia, eredetiség és kockázatvállalási hajlandóság szétforgácsolódhat. A filmben például Brian May (Gwilym Lee), az együttes gitárosa hivatott a konfliktusok elsimítására, az ügyvédjükből menedzserükké avanzsált „Miami” (Tom Hollander) viszi a békítő szerepet, Freddie (Rami Malek) pedig a megrendíthetetlen hitet képviseli abban, hogy értéket teremtenek és sikeresek lesznek. Olyan ez kicsit, mint a család működése. Rengeteg együtt töltött idő, befektetett energia, közös tapasztalatok, kötődés, érzelmek és egymás mély ismerete alakul ki. Épp ezért a tagok nagy indulatokat képesek kiváltani egymásból, mégis ragaszkodnak egymáshoz.

Az erős éntudat mellett megjelenik a közös identitás. Ugyan az erőfitogtatás sokszor felüti a fejét, a konklúzió mégis az, hogy ha bármelyik tag kiesne, nem ugyanaz az eredmény születne.

Egy dudás nem sokra megy önmagában

Egy interjúban Freddie Mercury úgy fogalmazott, hogy a bandák akkor szűnnek meg, ha csak az egyik tag erős személyiség, mert ekkor a többiek otthagyják őt, kellemesebb társat keresve maguknak. De a Queenben mindenki erős karakter volt, így a viták inkább összefűzték őket. Úgy érezték, bárki részéről gyávaság lett volna a kiválás. A tehetséges csoportok tagjai – önmaguk felmagasztalása mellett – tisztán látják a többiek kiemelkedő képességeit is, és ezt az értéket (egyben kihívást) nem adják fel a kényelemért. Miután már a csoporttudat kiforrott. Valamint az örömélmény – a Queen esetében az alkotás, a zenélés és előadás közös élvezete – olyan pozitív megerősítés, amely örökre összeköti a tagokat.

Külső és belső veszélyek

Az ilyen kiemelkedő csoportok fennmaradását az egyéni érdekek és a külső haszonlesők is fenyegetik. Ilyen körülmények mellett könnyű szem elől téveszteni a csoportból fakadó előnyöket, amelyek függetlenül nem érhetők el, úgymint az összetartozás élménye, a sorsközösség, az egymásra hangoltság vagy a másik ötleteiből való merítkezés. Freddie-t épp a tehetségesekre oly jellemző érzékenysége és sérülékenysége tette befolyásolhatóvá, ami szexuális orientációjának bizonytalanságából és felvállalásából fakadó frusztrációjával, valamint a magány kínzó érzésével kiegészülve labilissá tette. Az ilyen negatív hatások rombolják a csoport atmoszféráját, és ezt könnyű kihasználni olyannak, aki a vágyott és hiányolt érzések megadásával kecsegtet.

Gyakran önmagában a hatalom és a pénz is meg tudja szédíteni a sikeres embereket, de érzelmekkel még erősebb tud lenni a manipuláció, ha megfelelő táptalajra talál. A csoporthoz fűződő lojalitás az egyén krízisének mértékével fordítottan arányos. Míg az első alkalommal a szólókarrier lehetőségének felajánlása kirúgással járt, addig a magánéleti válságok következményeként ez később az önbecsülés védelmére és a szeretet elnyerésére szolgált a filmben Freddie számára. A siker azt részegíti meg könnyen, akinek pótolnia kell vele valamit.

Nemes gondolatok, szép szavak, jó cselekedetek

A tehetség és a kiemelkedő képességek felhasználhatók és megélhetők produktívan és destruktívan is, ahogy Freddie esetében is láthattuk mindkét végletet. Előfordul, hogy emlékeztetni kell a csoporttagokat arra, miért is fogtak össze az induláskor – kell valaki, aki „hazahív”, ahogy Mary tette ezt a filmben. Ahhoz, hogy az erőforrások ne legyenek elherdálva, és az alkotói folyamat ne töltse ki a teljes életet, pusztítva az egyén más szerepeiből fakadó örömöket, kell egy előremutató cél, és az, hogy ez időközben is szem előtt legyen tartva, és frissítés alatt álljon. A részcélokon túl – a banda esetében az első album elkészítése, ismertté válás, turnék, önmegvalósítás, zenei műfajvegyítések megalkotása és így tovább – hasznos, ha van egy olyan nagyobb célkitűzés, amelyik a részcélok elérésére motiválja a csoporttagokat. Ilyen lehet a kreatív produktum létrehozása mögött álló idea, erkölcsi elképzelés, érték. Amire Freddie-t édesapja tanította, a film végén beérett. A zenélés eszközével is lehetett örömet adni és segítséget nyújtani az embereknek, ami a jótékonysági fellépésen csúcsosodott ki. Az ilyen célokhoz való visszatalálást van, hogy csak drasztikus vagy tragikus események tudják kiváltani, ahogy Freddie esetében is például a betegségére való rádöbbenés, a halál közelsége.

Karakán és tehetséges embereknek hosszú távon, összezárva nem egyszerű együttműködniük – de a közös cél, a kölcsönös tisztelet, a mindenkit igénylő alkotás termékei és az együtt átélt örömteli és együtt átvészelt fájdalmas történések legendás szövetségeket kovácsolhatnak.

Kun Anett, pszichológus
a szerző cikkei

hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Képzeljünk el egy banális példát: egy számunkra fontos eseményt szervezünk, e-mailben kiküldjük a meghívót néhány barátunknak, és valakitől nem kapunk választ. Tovább...

Találkozzunk a Facebookon!