hirdetés
hirdetés

Interjú Csányi Vilmos etológussal

„Sok értelme nincs ugyan, de olyan jó dolog létezni!”

Szociológusok, közgazdászok, médiakutatók próbálják megfejteni, hogyan is működik a XXI. századi társadalom, milyen modellek szerint változik a világ, érvényesek-e még az eddig megismert törvények. Én azzal a kíváncsisággal ülök autóba Balatonalmádi felé véve az irányt, hogy megtudjam, hogyan látja mindezt az etológus. Amikor az autópályán dugóba kerülve felhívom, hogy késni fogok, Csányi Vilmos nem hazudtolja meg magát a válasszal: „Ne rohanjon! Időnk van, az evolúció halad!”

hirdetés

Az evolúciónak köszönhetően végül is megérkeztem – reflektálok a telefonban elhangzottakra, amikor hellyel kínál a balatonalmádi ház nappalijában.

Vagy talán inkább azért, mert volt egy célja, ami hajtotta. Ezt ne becsüljük le! Az ember egyik legősibb genetikai adottsága, hogy mindig szeretne valami célt elérni az életében – fűzi tovább egyből a gondolatot Csányi Vilmos nevetve. – Ráadásul a közös cél érdekében olyan közösségi viselkedéseknek is alávetjük magunkat, ami csak az embernél és a kutyánál figyelhető meg.

Mik ezek a viselkedési módok?

Először is az, hogy elfogadjuk a rangsort. Az ember szeret közösségben létezni – sőt, az állatvilágból pont az emeli ki, hogy képes közösségeket létrehozni –, a közösségek szervezett működéséhez pedig elengedhetetlen a rangsor. Probléma csak akkor van, ha a rangsor nem a valós teljesítményt tükrözi, hanem kegyként, juttatásként kapják meg egyesek, ez hosszú távon az egész csoport életére nézve romboló hatású. A rangsor elfogadásán túl pedig alapvető csoportos viselkedési modellünk, hogy hajlandók vagyunk alávetni magunkat a domináns személyeknek, sőt, a közös cél érdekében képesek vagyunk hol odaadni, hol visszavenni az irányítást. Mondok egy példát: bár az étteremben a séf az úr, ha a sürgés-forgásban egy kukta odaszól neki, hogy „Főnők úr! Adja ide nekem azt a lábost”, akkor a séf, bár sokkal magasabb pozícióban van, a közös cél érdekében, azaz azért, hogy az étel elkészüljön, odaadja a lábost. A csimpánz nem adja oda. Őt semmiféle közös érdek nem motiválja, ő minden pillanatban a saját személyes pozíciójáért küzd. De nézzük meg azt is, mi történik a kutyák esetében, mert az emberhez hasonló viselkedést egyedül a kutyánál lehet megfigyelni, teszem hozzá: nem véletlenül. A vakvezető kutya hagyja magát irányítani, de amint, mondjuk, egy pocsolyához ér, megtagadja az engedelmességet, magához veszi a dominanciát, kikerülteti a gazdájával a pocsolyát, majd újra visszaadja az irányítást a gazdának.

A cikk teljes tartalmát a 2017. júniusi-júliusi lapszámunkban találja.

A megrendeléshez kattintson ide.

Bódy Gergő
a szerző cikkei

hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

People skill, azaz a „skillek”, kompetenciák, erősségek királynője maga az emberismeret. Sok örömet hoz, ha van, és sok csalódást, ha ez nem az erősségünk. Meggyőződésem, miszerint én biztos jó emberismerő vagyok, az utóbbi fél évben igencsak megkérdőjeleződött bennem, amikor is nyílt órákat voltam kénytelen megtekinteni iskolaválasztás címszó alatt. Tovább...

Találkozzunk a Facebookon!