hirdetés
hirdetés

Interjú dr. Fülöp Márta pszichológus professzorral

„Onnan nézve szomorú, ahogy mi élünk”

Miért kívánják a magyarok, hogy dögöljön meg a szomszéd tehene, miért bólogatnak a japánok mindenre és mi köze a rizstermesztésnek a normakövetéshez? Dr. Fülöp Mártával, az International Association for Cross-Cultural Psychology (Kulturális Összehasonlító Pszichológia Nemzetközi Társasága) frissen megválasztott főtitkárával, az MTA Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Intézetének a tudományos tanácsadójával, az ELTE Pszichológiai Intézetének professzorával beszélgetünk normákról, különbségekről és elnöki tévévitákról.

 

hirdetés

Mióta foglalkozik a pszichológia a kulturális különbségekkel?

Hosszú ideig az számított „a” pszichés működésnek, ahogy mi működünk Európában vagy Amerikában. És hogyha a latin-amerikai, kelet-ázsiai vagy afrikai ember nem úgy működik, annak az az oka, hogy még nem tart ott a fejlődésben, ahol mi, tehát tulajdonképpen el van maradva.

Azért ez egy kicsit nagyképű elképzelés, nem?

Igen, de ez így volt.

Mikor változott meg? 

dr. Fülöp Márta
dr. Fülöp Márta

1972-től kezdve folyamatos a változás. Főképpen azért változott meg, mert Hofstede (Geert Hofstede, nagy hatású holland szociálpszichológus – a szerk.), a hatvanas években az IBM középszintű vezetőivel készített egy kérdőíves kutatást. Az IBM-nek ugye rengeteg leányvállalata volt a legkülönbözőbb országokban.

Tehát először az üzleti szférában merült fel, hogy a kulturális különbségeket is vizsgálni kellene?

Igen. De amikor a hatvanas években ezeket a vizsgálatokat végezte, akkor még jelentős gazdasági különbség volt az individualista angolszász országok és a kollektivista Kelet-Ázsia között. Ezért Hofstede a  könyvében még amellett érvelt, hogy az individualizmus elősegíti a gazdasági fejlődést, míg a kollektivizmus nem. Magyarán az volt a koncepciója, hogy a nem individualista országok az individualizmus hiánya miatt (is) el vannak maradva, ehhez képest óriási provokáció volt a japán csoda. Japán a világ második legnagyobb gazdasági hatalma lett erősen kollektivista kulturális jellemzőkkel. Akkor már azt kellett mondani, hogy ők ugyanolyan fejlettek tudnak lenni, miközben kulturálisan eltérnek tőlünk. Ez volt a kulturális forradalom alapja, amikor rájöttünk, hogy ugyanazokra a kérdésekre különböző kultúrák más válaszokat adnak, és ez nem fejlettség függvénye.

Lehet, hogy a japán pszichológusok meg éppen azt gondolták, hogy jó-jó ez az individualista társadalom, ha felnőnek, belőlük is lehet még olyan kollektivista, mint mi…

Én éltem, dolgoztam Japánban, inkább az foglalkoztatta őket, hogy a japánok lesznek-e individualisták a globalizáció vagy Amerika hatására.

És a japánoknak ez lehetőség vagy fenyegetés inkább?

Az individualizmus? Nyilván kinek mi, de inkább meg akarják tartani a saját kulturális értékeiket. Bizonyos mértékig ott is működik egyfajta lesajnálás, miszerint ezek a szerencsétlen amerikai-európai individualisták milyen szomorú világban élnek. Azt a nyugati megközelítést, miszerint legyen külön szobája a gyereknek, a japánok rettentő szomorúnak tartják. Hogy lehet egyedül hagyni valakit egy szobában? Kérdezik magukban… 

A cikk teljes tartalmát a 2016. augusztus-szeptemberi lapszámunkban találja.

A megrendeléshez kattintson ide.

hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

- Hogy ő? Ő a legtündéribb lány, akit ismerek: okos, vicces, kedves, segítőkész.

– Ugyanarról az XY-ról beszélünk? Arról az arrogáns, agresszív, rosszindulatú libáról?

– Mi vaaan?!

És tényleg, mi van? Hol az igazság?

Tovább...

 

Találkozzunk a Facebookon!