hirdetés
hirdetés

A radikális elfogadás elve

Oké, ez a helyzet, de mit tudok tenni?

Ha csalódtunk, kudarc ért bennünket, nem könnyű szembenézni a helyzettel. A radikális elfogadás elve mégis ezt mondja: ne utasítsuk el az érzelmeinket, azaz a jelen valóságát, mert azzal csak még több szenvedésnek tesszük ki magunkat. Ha megtesszük ezt a lépést, addig nem ismert erőforrásokat fedezhetünk fel magunkban.

hirdetés

Amikor leültem megírni ezt a cikket, és éppen azon gondolkodtam, milyen szemléletes példával indíthatnék, sőt, már meg is volt az ötlet, elkezdtek fúrni a felettünk lévő lakásban. És nem csak úgy tessék-lássék, hanem igazi agyszaggató, fogtömés-rezegtető, idegrendszer-leolvasztó módon. Pár perc múlva ritmikus kalapálásba is fogtak, megkérdőjelezhetetlen lelkesedéssel. Mondom, nyilván mikor, ha nem most, ebben a házban pont akkor kell mindig zajongani, amikor az ember dolgozna, ne már.

Aztán persze észrevettem a helyzet nyilvánvaló iróniáját: hát itt a tökéletesen szemléletes példa, amelyen bemutatható a radikális elfogadás elve. Kétféleképpen dönthetek ugyanis ebben a helyzetben: folytatom az első, automatikus gondolatokat, azaz elkezdek ellenállni az élménynek, küzdök vele, elutasítom, amivel a meglévő kellemetlenség mellé szépen felépítek még egy plusz belső szenvedést is, elkezdek haragudni a világra, esetleg valami olyat csinálok, amit később szégyellni fogok; vagy azt mondom: oké, ez történik éppen most, mit tudok kezdeni a helyzettel? (Egyébként a füldugó volt a megoldás.)

A valóság az, ami

A radikális elfogadás kifejezés Marsha Linehantól, a dialektikus viselkedésterápia megalkotójától származik, szélesebb körben Tara Brach pszichológus és meditációs oktató terjesztette el hasonló című könyvével. A módszer a buddhista meditációs rendszerekből átvett tudatos jelenlét, azaz a mindfulness módszereit is csatasorba állítja. A technika, vagy pontosabb talán azt mondani, hozzáállás lényege egyszerűen ez: mindig dönthetünk úgy, hogy ahelyett, hogy küzdünk a valósággal, sokkal hatékonyabb és hasznosabb, ha elfogadjuk, hogy ami van, az már van, ami megjelent az életünkben, az már megjelent. Oké, szóval ez a helyzet, mit tudok tenni?

Sokan azt gondolják, az elfogadás valamiféle pozitív gondolkodást jelent, azt, hogy valamilyen módon ki kell csavarnunk a gondolkodásunkat, hogy „jónak lássuk” az adott eseményt. De hát hogy is lehetne jónak látni azt, ha valakit bántanak, megsértenek, vagy bármiféle módon rossz érzést keltenek benne? Hogyan lehetne támogatni azt, ha kellemetlen tapasztalataink vannak, vagy olyasmi jelenik meg a tudatunkban, ami nem egyezik az értékrendünkkel?

A cikk eredetileg a legfrissebb Üzlet és Pszichológia lapban jelent meg. 

Ez természetesen egy félreértés, az elfogadás nem azt jelenti, hogy valamivel egyetértünk vagy helyeseljük – egyszerűen annyiról van szó, hogy elfogadjuk a valóságot annak, ami. Ez megszabadít minket mindattól a belső nyűglődéstől, amit már mi teszünk hozzá a tapasztalatainkhoz azzal, hogy megpróbálunk ellenállni nekik, így cselekvőképes, továbblépésre alkalmas állapotba hoz minket. A radikális elfogadást megint csak nem szabad összekeverni például a megbocsátással – lehet, hogy azt találjuk később a megfelelő reakciónak, de az elfogadás pillanata nem a másik emberrel való interakcióról szól, hanem arról, hogy észrevegyük és elismerjük, mi történik éppen bennünk.

Kizárjuk-e az érzelmeket?

A fúrós esetnél persze mindez könnyen megérthető, de vajon a belső világunkkal, a kellemetlen érzelmeinkkel is hasonlóan bánunk? Vagy inkább megpróbáljuk kizárni őket a tudatunkból, letagadjuk, hátha akkor nem kell rosszul éreznünk magunkat? Valami misztikus módon eltűnnek a semmibe, és megússzuk a dolgot? Egy kudarcélménynél ez az elutasítás hatványozottan jelenhet meg, hiszen különösen érzékenyen érinti a magunkról alkotott képünket, ezért igen fájdalmas lehet, kellemetlen érzelmek egész skálájával a csalódottságtól a szégyenen és az értéktelenség érzésén át a haragig – de éppen emiatt lehet hatalmas segítség a radikális elfogadás.

Elméletben könnyű mondani, hogy ne így reagáljunk, hanem úgy, de hogyan tudjuk mindezt használni a gyakorlatban? A tudatunkban a dolgok csak úgy megtörténnek, nincs ráhatásunk, nem igaz?

A fájdalmat nem, de a szenvedést el lehet kerülni

Szerencsére nem. Sok más mellett ebben nyújt hatalmas segítséget a mindfulness gyakorlása, ami természetesen nem az egyetlen út, de kellőképpen direkt ahhoz, hogy el tudjuk sajátítani ezt a hozzáállást. A mindfulnessben van egy szállóige: „a fájdalmat nem tudjuk elkerülni, de a szenvedést igen”, és itt is ugyanerről van szó. A gyakorlással egyértelművé válik, hogy mi a különbség egy tapasztalat – bármi, ami megjelenik a tudatunkban, esetünkben a kudarcélmény és a sok-sok kísérő érzelem – és aközött, amit mi kreálunk mellé. Mindezt úgy tudjuk elérni, ha eddzük a figyelmünket és az éberségünket nemcsak a külső, de a belső világunk tekintetében is. A szabadságunk a jelen pillanatban mindig megvan, hogy meghozzunk egy döntést, de ehhez tudatosan jelen kell lennünk, nem hagyni magunkat elsodortatni a gondolataink, érzéseink által – ez pedig gyakorlást igényel.

Nyilván a helyzet és a vele kapcsolatos érzéseink tudatosítása és elfogadása nem tünteti el azokat varázsütésre, de azzal, ha elfogadjuk a külső és belső valóságot annak, ami, ítélkezés nélkül, nagyon sok tehertől megszabadulhatunk. Meg fogunk lepődni, mennyi szenvedést okozunk magunknak mi magunk pusztán azzal, hogy ellenállunk a valóságnak, és észre fogjuk venni, hogy az elfogadás azonnal megteremti a továbblépés lehetőségét is. És mi másra lenne szükség egy kudarcélmény megélése után, mint hogy leblokkolás és önmarcangolás helyett képesek legyünk új utakat és megoldásokat keresni? A radikális elfogadás elsőre ijesztő lehet, hiszen a stratégiánk általában a rossz érzések kerülése, eltaszítása, de ha magunkévá tesszük azt az egyszerű gondolatot, hogy „ami van, az már van”, óriási erőforrást szabadíthatunk fel magunkban.

A cikk eredetileg a legfrissebb Üzlet és Pszichológia lapban jelent meg. 

Szalai Balázs, mindfulness- és meditációs tréner
a szerző cikkei

hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

- Hogy ő? Ő a legtündéribb lány, akit ismerek: okos, vicces, kedves, segítőkész.

– Ugyanarról az XY-ról beszélünk? Arról az arrogáns, agresszív, rosszindulatú libáról?

– Mi vaaan?!

És tényleg, mi van? Hol az igazság?

Tovább...

 

Találkozzunk a Facebookon!