hirdetés
hirdetés

Kreativitás az állatvilágban

Ó, azok a csodálatosan kreatív varjak…

Nemrégiben az egyik kutyaiskolai órámon, amikor az emberről beszélgettünk – merthogy a kutyák megértéséhez pár dolgot jó tudni saját magunkról is –, előkerült a téma, hogy vajon hogyan alakulhatott ki az alkotás képessége és az emberi kreativitás. Mivel biológusként mindig is szerettem evolúciós irányból ránézni az ilyen kérdésekre, ezért első gondolatom az volt: mikor tehettünk szert erre a képességre mi, emberek? 

hirdetés

Az evolúcióbiológia tudománya a többi élőlény vizsgálatán keresztül igyekszik többet megtudni az ember történetéről, hiszen sokuk mai formájában is őrizheti azokat a képességeket, amelyeket egykor a mi őseink is kifejlesztettek a törzsfejlődés különböző lépcsőin. Így az emberi elme jellegzetességei kialakulásának megértéséhez is az állatok megismerésén keresztül vezethet az út.

Legnagyobb alkotó: a pók

Az emberi kreativitás alapvetően az alkotással függ össze. Ha erről az oldaláról közelítjük meg a kérdést, már a gerinctelenek körében is találkozhatunk kiemelkedő teremtményekkel: ott vannak például a pókok. Bár létezésük sokakból nem éppen a csodálat érzését váltja ki (aminek szintén evolúciós okai lehetnek), azt bárki elismerheti, hogy a pókhálók szerkezete igazi mérnöki remekművet idéz. A hálókésztő pókok tehát képesek alkotni, méghozzá geometriai pontossággal, már-már művészi szinten. Azonban a pókok hálókészítése nem mutatja a kreatív alkotás legfontosabb ismérvét: az újszerűséget. Egy pók élete során egyféle hálót készít, méghozzá ugyanolyan hálót, mint bármely másik pók az adott fajból. A pókok hálókészítése tehát egy genetikailag kódolt, ösztönös viselkedés. A játékosabb (mondhatni, kreatívabb asszociációkra képes) elme ugyanakkor felfedezheti, hogy az evolúció szintjén ez is egyfajta kreativitás, még ha nem is olyan, amit klasszikus értelemben annak neveznénk: hiszen a piciny ízeltlábúak számtalan faján keresztül is ezerféle módon nyilvánul meg az a fajta újszerűség, amely tulajdonképpen az evolúció hajtóereje. Újabb és újabb formák jelennek meg a törzsfejlődés során, amelyek lényegében az alkalmazkodást szolgálják, mint egy-egy új „ötlet” az élet sokszínűségében.

Alkalmazkodásból kreativitás?

De hol és mikor jelenhetett meg az egyéni kreativitás az élet történetében? Ennek megválaszolásához is az alkalmazkodás szemszögéből kell ránéznünk az élőlényekre: milyen módon szolgálhatta a kreativitás kialakulása az adott fajok túlélését? Ha nem szolgálta volna, aligha maradhatott volna fenn mint képesség, hiszen azt már láttuk, hogy az egyszerűbb szervezetek jól megvannak a genetikailag kódolt, ösztönös viselkedéseikkel. De mikor jöhetett el az az állapot, amikor az ösztönös viselkedés már nem volt elég a fennmaradáshoz? Amikor az új „ötletek” létrejötte nemcsak az evolúció léptékeiben, genetikai mutációkon keresztül vált lehetségessé, hanem az egyedek szintjén is? Míg az evolúciós szintű újdonságok a genetikai kód megváltozásához kötöttek, addig az egyedek szintjén más mechanizmusra van szükség – és itt jön a képbe az idegrendszer. 

A cikk teljes tartalmát a 2017. október-novemberi lapszámunkban találja.

A megrendeléshez kattintson ide.

Sándor Sára
a szerző cikkei

hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Képzeljünk el egy banális példát: egy számunkra fontos eseményt szervezünk, e-mailben kiküldjük a meghívót néhány barátunknak, és valakitől nem kapunk választ. Tovább...

Találkozzunk a Facebookon!