hirdetés
hirdetés

A személyiségzavarok világa

Nagy „mázli” egy jól figyelő anya

Személyiségzavarról akkor beszélhetünk, ha valamilyen hatás(ok) következtében a sok összetevőből álló belső rendezettség a kora felnőttkorra nem tud létrejönni. Az érett és harmonikus személyiség kialakulásának legfőbb akadálya a gyermekkorban keresendő.

hirdetés

Személyiségzavarról akkor beszélhetünk, ha valamilyen hatás(ok) következtében a sok összetevőből álló belső rendezettség a kora felnőttkorra nem tud létrejönni. Az érett és harmonikus személyiség kialakulásának legfőbb akadálya a gyermekkorban keresendő. A személyiségzavarok keletkezésének melegágya a korai életévekben, a kötődésbeli tapasztalatok közt található.

Központi kérdés egy reflektív anya

A kötődés mélyen behúrozott, alapvetően biztonságkereső kapcsolati igény, mindannyian kötődésre kész állapotban születünk. Minél harmonikusabb az anya-gyerek kapcsolat, minél pontosabban olvassa az anya a gyermeke lelkiállapotait, azaz a gyermek élményvilágának leginkább megfelelően tükrözi azokat vissza, annál kevesebb az esélye annak, hogy a gyermekből bármilyen pszichiátriai bántalomtól szenvedő felnőtt válik.

Az első néhány életévben ugyanis az anya az, aki gyermeke helyett lelkiállapotokat fölismer, azonosít, megnevez, ezáltal alapvető lélektani struktúrát bocsát a gyermek rendelkezésére. Fontos, hogy az anya ne olvasmányélményeknek, külső elvárásoknak vagy saját irreális elképzeléseinek („tökéletes anya”) akarjon megfelelni, hanem ösztöneire hallgatva merjen olyan lenni a gyerekkel, amilyen lenni tud, akár haragudni is tudjon a nem ritkán nagyon is frusztráló gyerekére. Más szóval: figyelme fókusza a gyereken és annak kapcsolati igényein, a kettejük közti érzelmi interakciókon legyen, ne máson. A szépen fejlett anyai reflektivitás a gyerek szempontjából nagy mázli. Ha egy kiskamasz ezzel az élménnyel érkezik a gimnazista kor küszöbéhez, akkor sok félnivalója a szülőknek nincs, de a figyelmük továbbra se lankadjon, és igyekezzenek a növekvő gyermekük korszakos kapcsolati igényeihez fölzárkózni, érzelmileg elérhetőnek lenni, mindig készen állni egy-egy mély, őszinte érdeklődésen alapuló beszélgetésre. Minél színesebb a család szókincse az érzelmi állapotok leírására, annál szerencsésebb a gyermek. Ez ugyanis annál pontosabb érzelemfelismerést tesz lehetővé a későbbiekben, amely képesség az előbb említett reflektivitás alapeleme.

Zavaros szerepek és látszatmegoldások – a személyiségzavarok melegágya

A személyiségzavaros felnőtteket kinevelő családok jellegzetességei közé tartozik a családi szerepek harmóniájának megbomlása, gyakori a vaskezű anya és a gyenge akaratú apa, vagy az olyan egyszülős családmodell is, ahol a bentlakó szülő erőn felül teljesítve igyekszik közömbösíteni a hiányzó fél okozta fájdalmat, de a nem látványos abuzív szülői magatartás is gyakori a háttérben.

Kívülről nagyon jól funkcionálónak tűnő családok is kinevelhetnek későbbi személyiségzavaros embereket, ha a családban túl sok a látszat, túl sok a gyermek számára nem értelmezhető szabály, következetlenség, vagy a vele szembeni elvárások nem veszik tekintetbe a gyermek lelki alkatát, képességeit. A határok megléte és a következetesség a gyermek belső biztonságérzetének alapja.

Fontosak a felnőtt énünk kamaszkori alapjai

A személyiségzavarok általános jellemzője az érzelmi életben való tájékozatlanság, az érzelmi állapotok azonosításának, megnevezésének, leírásának hiányos volta. Megjelenésük első időszaka mára a kamaszkor második fele lett, a régebbi kora felnőttkorral szemben – a korábbra csúszásban kiemelkedő szerepe van az internetnek. Mindmáig azonban gyanús lehet a nagyon „zajtalan”, lázadásmentes kamaszkor éppúgy, mint a kamaszkori hullámzás elmaradása. Ennek az időszaknak ugyanis a pszichológiai feladata a személyiség határainak kialakítása, és a szélsőséges lelkiállapotok megélése, a családi korlátok feszegetése konfliktusok gerjesztése által. Ilyenkor rakódnak le a kellőképpen teherbíró felnőttkori személyiség körvonalai.

Személyiségzavaros vagy csak nehéz eset?

A személyiségzavarok nem vegytiszta képletek. Ugyan léteznek leíró diagnosztikai kritériumok, amelyek szerint a zavarok elválaszthatók egymástól és a normalitástól, ugyanakkor a valóság inkább azt mutatja, hogy a zavarok egymással és a normalitással is keverednek. Nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy a normalitás korszakról korszakra és kultúráról kultúrára más definícióval bír, tehát a pszichiátriai betegség fogalma és definíciója nem mutat olyan állandóságot, mint egy matematikai műveleté. Hóbortos, szeszélyes emberek mindig is léteztek, akik vagy szórakoztatók voltak a környezet számára, vagy nem. Hogy személyiségzavarról van-e szó, az az arányoktól függ, és fontos kérdés, hogy maga az említett szeszélyes/bogaras/hóbortos ember vagy a környezete szenved-e.

Személyiségzavarok esetén gyakori, hogy a környezet sokkal hamarabb kezd el szenvedni valakivel együtt élve, vagy a főnöksége alatt, miközben az illetőnek semennyi rálátása nincs arra, hogy bánásmódja milyen érzelmeket vált ki a körülötte élőkből. A nárcisztikus emberek legjavának például „fejlett az igazságérzete”, ez azonban ritkán terjed túl a személyes sérelmeken (és azok megtorlásán). Törékenységük miatt könnyen éri őket sérelem, amiben természetesen mindig a környezet a hibás. Hiányzik belőlük a reflektivitás a tekintetben, hogy a sérelmek beszerzéséhez nekik is közük van.

Egymáshoz passzoló személyiségzavarok

Nem standardizálható az, hogy a személyiségzavarosok közül ki kivel boldogul, azonban megfigyelhetők komplementer konstellációk. Az emberek általában az úgynevezett énállapot alapján választanak magunknak párt, barátot, partnert, feleséget, szeretőt, ami azt jelenti, hogy a választott másik valahogy egészítse ki a választó felet. Legyen vele (érettség és belső rendezettség tekintetében) körülbelül egy szinten. Pszichológiai közhely, hogy a kontrollt általában magánál tudni szerető, nárcisztikus (férfi) szívesen választ alkatában inkább dependens (nőt), ugyanakkor igaz az is, hogy nárcisztikus és (a látszat ellenére) önmagában, saját értékeiben bizonytalan nő szeret ambiciózus férfit választani, hogy becsvágyát a férfi karrierépítésén keresztül élhesse meg. Éretlen és identitásukban bizonytalan emberek hajlamosak olyan párt választani, aki mindebben az ellenkezőjüknek látszik, nemre való tekintet nélkül. A nárcisztikus férfiakat le tudják nyűgözni a kicsit hiszteroid nők, míg a depressziós férfiak elolvadnak a szorongó nők kezességétől, szolgálatkészségétől. Ezeket a konstellációkat lehetne sokáig árnyalgatva sorolni, a lényeg azonban az illeszkedés minősége, amelyet mindig a két érintett fél személyiségbeli érettsége határoz meg. Éretlen személyiségek esetén ugyanis nagy az esély arra, hogy pont az éretlenség lesz az összetartó erő. Ez elsülhet jól is, és rosszul is. Abban a pillanatban ugyanis, ha valamelyik fél változni kezd, és ebben a másik nem követi, ott a kapcsolati egyensúly felbomlik, és (többnyire) gyötrelmes játszmák hosszú sora következik.

dr. Keresztes Zoltán, pszichiáter
a szerző cikkei

hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Képzeljünk el egy banális példát: egy számunkra fontos eseményt szervezünk, e-mailben kiküldjük a meghívót néhány barátunknak, és valakitől nem kapunk választ. Tovább...

Találkozzunk a Facebookon!