hirdetés
hirdetés

Pszicho-filmkritika

Mit tudott Dárdai és Strock, amit korábban senki?

Nyár elején az egész országot lázban tartotta a nemzeti futball újjáéledése, ami két edző nevéhez, Dárdai Pálhoz és Bernd Strockhoz kötődik. De vajon mi változott az öltözői beszédek és a meccsek kiértékelésében, ami ekkora változást hozott a játékosok fejében, lelkében, és ezáltal lábában? E siker folyamatát elemzi Muhi András Pires Magyar csapat – „...Még 50 perc…” című dokumentumfilmje.

hirdetés

A film 2012 és 2015 között követi végig a magyar férfi futballválogatott európa- és világbajnoki selejtezőit, és 250 órányi nyersanyag felhasználásával mutatja be azt a fejlődési utat, ami végül az Eb-részvételhez vezetett. Mindjárt a legelején olyan mozzanatokat mutat a történet, amik homlokegyenest ellentétben állnak azokkal a sztereotípiákkal, amik a magyar futballhoz kapcsolódtak az Eb-re való kijutás előtt: 2012-ben úgy nyer meg a csapat egy fontos mérkőzést, hogy a játékában van tartás, akarat, jó megoldások, minden, ami a győzelemhez kell. Az ezt követő edzésen is látható, hogy vannak szép megmozdulások, elhivatottság, jó hangulatban készül a csapat a következő meccsre. A következő percekben viszont már azzal szembesül a néző, hogy amikor elérkezik a mindent eldöntő mérkőzés, melynek tétje nem kisebb, mint a kijutás, a csapat teljesítménye hullámzóvá válik, és szépen lassan visszaesik a mutatott játék színvonala.

Tudom, csak nem hiszem el

Láthatóan nem a játékosokban rejlő potenciál, hanem a sikerhez való hozzáállásuk a kulcstényező, ami meghatározza, hogy elérik-e a céljukat. A csapat hozzáállásában a sikertől való félelem legalább annyira megmutatkozik, mint a kudarcok túlhangsúlyozása. Ennek okait nemcsak egyénileg a játékosokban érdemes keresni, hanem szocializációjukban, az őket körülvevő környezet „üzeneteiben” is, amely bár elvárja a jó eredményt, ezzel együtt mégis olyan viselkedési mintákat mutat, amelyek előre kódolják a kudarcot.

Rendszerszinten ez a problematika inkább a tekintélyelvű struktúrák sajátja, ahol nagyobb érték az engedelmes, végrehajtó attitűd, és a saját erőforrásait jól ismerő, önálló, de belső kontrollos és kevésbé alkalmazkodó működésmód kevésbé beilleszthető.

A film elején a csapathoz tartozó stáb nem igazán jelenik meg, egyedül az edző látható tekintélyszemélyként, az ő hozzáállásában is megfigyelhetők az előbb leírtak, mindazzal együtt, hogy viszonylag barátságos légkört láthatunk a filmben.

A meccs előtti megbeszélésen látható, hogy edző a nyelvhasználatán keresztül tulajdonképpen nem a célszerű viselkedést közvetíti, holott ennek éles helyzetekben kifejezetten nagy jelentősége van. Jó példa erre, amikor arról beszél, hogy „milyen futballt próbáljanak meg produkálni” a meccsen, ahelyett hogy a megpróbálás helyett arra buzdítana, hogy valóban tegyék is meg, ami a sikerhez vezet.

„Ők sem jobbak, mint ti”

Nem szembeszökő, de kommunikációjában máris kódolta, hogy a megpróbálás során nem biztos, hogy játszani fogják azt a focit, amire egyébként nyilván képesek.

A magyar−román meccs előtt az alábbi hangzik el indoklásként, hogy miért megnyerhető a meccs: „nem a spanyol vagy a német válogatott az ellenfél... másképp fogalmazok, ez a csapat olyan képességű nagyjából, mint mi vagyunk”. Ezzel sem egy pozitív, támogató tartalom jelenik meg, hanem gyakorlatilag annak a hangsúlyozása, hogy a pályán megszokott, hogy teljesen esélytelen a csapat, és a győzelemhez az kell, hogy gyenge legyen az ellenfél.

Pszichológiai szempontból nagyon meghatározó, hogy mi és hogyan hangzik el az öltözőben, hiszen a közvetített üzenet egyfajta önbeteljesítő jóslatként is funkcionál.

Más szempontból vizsgálva, az edző szóhasználata azt is megmutatja, hogy ő maga sem hiszi el teljes mértékben, hogy a csapat bármikor meg tudja mutatni a valódi tudását. Erre a bizonytalanságra utal, hogy viszonylag sokszor elhangzik, hogy mit „kell” tenni, arra viszont kevesebb figyelem irányul, hogy mi az, amiben biztos jó a csapat, képes flow élményt elérni és lehet a spontán megoldásaira is számítani.

A csapatkapitány sem kifejezetten a nyerő attitűdöt képviseli itt még, a „de ha nem sikerül nyerni, egy döntetlennél rosszabb semmiképp nem jöhet ki belőle” mondat által gyakorlatilag saját maga limitálja mentálisan a lehetőségeket.

Dárdai-korszak: a verbalizáció, bátorítás és demokratizmus ideje

A film következő szakaszában azt az időszakot mutatja be, amikor Dárdai Pál készítette fel a csapatot. Akár az edzésekről, akár meccsekről van szó, látható, hogy nála a szóbeli közlés már egy tudatos eszköz. Újra meg újra visszajelzést ad helyzetekre, lépésről lépésre verbalizál minden szituációt, ezáltal fejlesztve a játékosok képességét ugyanerre. Lehetőséget teremt, bátorít, hogy a focisták saját maguk reflektáljanak helyzetekre, dolgozzanak azon, hogy egymással is újra meg újra ki tudjanak értékelni egy adott szituációt és megszervezni az együttműködést.

Kialakítja annak a kultúráját is, hogy a stressz, a rájuk nehezedő nyomás megfoghatóvá, átbeszélhetővé váljon, és hogy ezt a feszültséget a meccsek természetes velejárójaként kezeljék a játékosok. Ez különösen fontos abból a szempontból, hogy a saját érzések átélése, elfogadása, tudomásulvétele az első lépés ahhoz, hogy ezek az érzelmek átdolgozhatók legyenek energizáló, siker felé hajtó tényezőkké.

Nagy hangsúly kerül az önálló felelősségteljes munkára, helyzetfelismerésre is, elhangzik a filmben, hogy nem elfogadható, hogy az edző „szóljon be”, ahelyett, hogy a játékos saját feladatának tekintené a folyamatos helyzetmegfigyelést. 

Bár nagy hangsúlyt fektet a taktikai fegyelemre, fontosnak tartja, hogy a játékos ne kerüljön függésbe a külső tényezőktől, és egy adott helyzetben képes legyen a saját mentális erőforrásait mozgósítani. A két félidő közti szünetben demokratikus módon lehetőséget biztosít arra, hogy a játékosok is beszámolhassanak róla, ha valami zavarja őket a pályán.

A mérkőzés előtt elhangzó mondatai sem összehasonlíthatók azzal, amiket a film első felében hallhatott a néző: „Óriási bizalom van bennünk... kimegyünk, és az első párharcot megnyerjük” – biztatja a játékosokat Dárdai.

Storck: a sikerorientáció folytatódik 

A film harmadik szakasza rámutat, hogy a Bernd Storck vezetése alatt ugyanez a sikerorientált attitűd és munkamód kerül előtérbe, és már láthatók az első komoly eredmények is: eksztatikus, egyszerre ösztönös és tudatos játék, amelynek köszönhetően Magyarország végül kint van az Európa-bajnokságon.

Nemcsak a kijutás ténye, de a küzdelem módja is meggyőző a közönségnek, a nemcsak az ellenfelet, hanem önmagát is meghaladni képes csapatnak immár olyanok is tömegesen szurkolnak, akik régen nem találtak azonosulási pontot velük. 

 

     

Bene Zsuzsa
a szerző cikkei

hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

People skill, azaz a „skillek”, kompetenciák, erősségek királynője maga az emberismeret. Sok örömet hoz, ha van, és sok csalódást, ha ez nem az erősségünk. Meggyőződésem, miszerint én biztos jó emberismerő vagyok, az utóbbi fél évben igencsak megkérdőjeleződött bennem, amikor is nyílt órákat voltam kénytelen megtekinteni iskolaválasztás címszó alatt. Tovább...

Találkozzunk a Facebookon!