hirdetés
hirdetés

Pszicho-filmkritika

Mit tudott Dárdai és Strock, amit korábban senki?

Nyár elején az egész országot lázban tartotta a nemzeti futball újjáéledése, ami két edző nevéhez, Dárdai Pálhoz és Bernd Strockhoz kötődik. De vajon mi változott az öltözői beszédek és a meccsek kiértékelésében, ami ekkora változást hozott a játékosok fejében, lelkében, és ezáltal lábában? E siker folyamatát elemzi Muhi András Pires Magyar csapat – „...Még 50 perc…” című dokumentumfilmje.

hirdetés

A film 2012 és 2015 között követi végig a magyar férfi futballválogatott európa- és világbajnoki selejtezőit, és 250 órányi nyersanyag felhasználásával mutatja be azt a fejlődési utat, ami végül az Eb-részvételhez vezetett. Mindjárt a legelején olyan mozzanatokat mutat a történet, amik homlokegyenest ellentétben állnak azokkal a sztereotípiákkal, amik a magyar futballhoz kapcsolódtak az Eb-re való kijutás előtt: 2012-ben úgy nyer meg a csapat egy fontos mérkőzést, hogy a játékában van tartás, akarat, jó megoldások, minden, ami a győzelemhez kell. Az ezt követő edzésen is látható, hogy vannak szép megmozdulások, elhivatottság, jó hangulatban készül a csapat a következő meccsre. A következő percekben viszont már azzal szembesül a néző, hogy amikor elérkezik a mindent eldöntő mérkőzés, melynek tétje nem kisebb, mint a kijutás, a csapat teljesítménye hullámzóvá válik, és szépen lassan visszaesik a mutatott játék színvonala.

Tudom, csak nem hiszem el

Láthatóan nem a játékosokban rejlő potenciál, hanem a sikerhez való hozzáállásuk a kulcstényező, ami meghatározza, hogy elérik-e a céljukat. A csapat hozzáállásában a sikertől való félelem legalább annyira megmutatkozik, mint a kudarcok túlhangsúlyozása. Ennek okait nemcsak egyénileg a játékosokban érdemes keresni, hanem szocializációjukban, az őket körülvevő környezet „üzeneteiben” is, amely bár elvárja a jó eredményt, ezzel együtt mégis olyan viselkedési mintákat mutat, amelyek előre kódolják a kudarcot.

Rendszerszinten ez a problematika inkább a tekintélyelvű struktúrák sajátja, ahol nagyobb érték az engedelmes, végrehajtó attitűd, és a saját erőforrásait jól ismerő, önálló, de belső kontrollos és kevésbé alkalmazkodó működésmód kevésbé beilleszthető.

A film elején a csapathoz tartozó stáb nem igazán jelenik meg, egyedül az edző látható tekintélyszemélyként, az ő hozzáállásában is megfigyelhetők az előbb leírtak, mindazzal együtt, hogy viszonylag barátságos légkört láthatunk a filmben.

A meccs előtti megbeszélésen látható, hogy edző a nyelvhasználatán keresztül tulajdonképpen nem a célszerű viselkedést közvetíti, holott ennek éles helyzetekben kifejezetten nagy jelentősége van. Jó példa erre, amikor arról beszél, hogy „milyen futballt próbáljanak meg produkálni” a meccsen, ahelyett hogy a megpróbálás helyett arra buzdítana, hogy valóban tegyék is meg, ami a sikerhez vezet.

„Ők sem jobbak, mint ti”

Nem szembeszökő, de kommunikációjában máris kódolta, hogy a megpróbálás során nem biztos, hogy játszani fogják azt a focit, amire egyébként nyilván képesek.

A magyar−román meccs előtt az alábbi hangzik el indoklásként, hogy miért megnyerhető a meccs: „nem a spanyol vagy a német válogatott az ellenfél... másképp fogalmazok, ez a csapat olyan képességű nagyjából, mint mi vagyunk”. Ezzel sem egy pozitív, támogató tartalom jelenik meg, hanem gyakorlatilag annak a hangsúlyozása, hogy a pályán megszokott, hogy teljesen esélytelen a csapat, és a győzelemhez az kell, hogy gyenge legyen az ellenfél.

Pszichológiai szempontból nagyon meghatározó, hogy mi és hogyan hangzik el az öltözőben, hiszen a közvetített üzenet egyfajta önbeteljesítő jóslatként is funkcionál.

Más szempontból vizsgálva, az edző szóhasználata azt is megmutatja, hogy ő maga sem hiszi el teljes mértékben, hogy a csapat bármikor meg tudja mutatni a valódi tudását. Erre a bizonytalanságra utal, hogy viszonylag sokszor elhangzik, hogy mit „kell” tenni, arra viszont kevesebb figyelem irányul, hogy mi az, amiben biztos jó a csapat, képes flow élményt elérni és lehet a spontán megoldásaira is számítani.

A csapatkapitány sem kifejezetten a nyerő attitűdöt képviseli itt még, a „de ha nem sikerül nyerni, egy döntetlennél rosszabb semmiképp nem jöhet ki belőle” mondat által gyakorlatilag saját maga limitálja mentálisan a lehetőségeket.

Dárdai-korszak: a verbalizáció, bátorítás és demokratizmus ideje

A film következő szakaszában azt az időszakot mutatja be, amikor Dárdai Pál készítette fel a csapatot. Akár az edzésekről, akár meccsekről van szó, látható, hogy nála a szóbeli közlés már egy tudatos eszköz. Újra meg újra visszajelzést ad helyzetekre, lépésről lépésre verbalizál minden szituációt, ezáltal fejlesztve a játékosok képességét ugyanerre. Lehetőséget teremt, bátorít, hogy a focisták saját maguk reflektáljanak helyzetekre, dolgozzanak azon, hogy egymással is újra meg újra ki tudjanak értékelni egy adott szituációt és megszervezni az együttműködést.

Kialakítja annak a kultúráját is, hogy a stressz, a rájuk nehezedő nyomás megfoghatóvá, átbeszélhetővé váljon, és hogy ezt a feszültséget a meccsek természetes velejárójaként kezeljék a játékosok. Ez különösen fontos abból a szempontból, hogy a saját érzések átélése, elfogadása, tudomásulvétele az első lépés ahhoz, hogy ezek az érzelmek átdolgozhatók legyenek energizáló, siker felé hajtó tényezőkké.

Nagy hangsúly kerül az önálló felelősségteljes munkára, helyzetfelismerésre is, elhangzik a filmben, hogy nem elfogadható, hogy az edző „szóljon be”, ahelyett, hogy a játékos saját feladatának tekintené a folyamatos helyzetmegfigyelést. 

Bár nagy hangsúlyt fektet a taktikai fegyelemre, fontosnak tartja, hogy a játékos ne kerüljön függésbe a külső tényezőktől, és egy adott helyzetben képes legyen a saját mentális erőforrásait mozgósítani. A két félidő közti szünetben demokratikus módon lehetőséget biztosít arra, hogy a játékosok is beszámolhassanak róla, ha valami zavarja őket a pályán.

A mérkőzés előtt elhangzó mondatai sem összehasonlíthatók azzal, amiket a film első felében hallhatott a néző: „Óriási bizalom van bennünk... kimegyünk, és az első párharcot megnyerjük” – biztatja a játékosokat Dárdai.

Storck: a sikerorientáció folytatódik 

A film harmadik szakasza rámutat, hogy a Bernd Storck vezetése alatt ugyanez a sikerorientált attitűd és munkamód kerül előtérbe, és már láthatók az első komoly eredmények is: eksztatikus, egyszerre ösztönös és tudatos játék, amelynek köszönhetően Magyarország végül kint van az Európa-bajnokságon.

Nemcsak a kijutás ténye, de a küzdelem módja is meggyőző a közönségnek, a nemcsak az ellenfelet, hanem önmagát is meghaladni képes csapatnak immár olyanok is tömegesen szurkolnak, akik régen nem találtak azonosulási pontot velük. 

 

     

Bene Zsuzsa
a szerző cikkei

hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

- Hogy ő? Ő a legtündéribb lány, akit ismerek: okos, vicces, kedves, segítőkész.

– Ugyanarról az XY-ról beszélünk? Arról az arrogáns, agresszív, rosszindulatú libáról?

– Mi vaaan?!

És tényleg, mi van? Hol az igazság?

Tovább...

 

Találkozzunk a Facebookon!