hirdetés
hirdetés

Interjú az agyszobrászatról Oláh Attila boldogságkutatóval

Mindenki a saját boldogságának a kovácsa – 40 százalékban

Mi a közös a tudományba vetett hitben, az irodai cappuccinóban és a diplomaosztó partiban? Mindhárom a boldogság forrásává válhat, kimutatható változásokat előidézve idegrendszerünkben. Oláh Attila pszichológussal, az ELTE Pszichológiai Intézetének tanárával beszélgettünk „agyszobrászatról”, és arról, hogyan kezdjük ízlelgetni az életet.

hirdetés

„A boldogság forrása nem rajtunk kívül, hanem bennünk van” – írta Lev Tolsztoj. Mit mond erről a tudományos pszichológia?

A boldogság pszichológiai szempontból nézve a pozitív érzelmek egy sajátos koktélja, amelynek átélésekor jól érezzük magunkat a bőrünkben. A kutatások feltárták, hogy a boldogságszintünket 50 százalékban genetikai tényezők határozzák meg, vagyis alkati sajátosság, hogy ki mennyire tudja jól érezni magát a bőrében. A váratlan, jelentősebb pozitív vagy negatív élmények (szerelem, váratlan örökség, természeti katasztrófa, trauma) 10 százalékban módosíthatják az öröklött boldogságszintet felfelé vagy lefelé, de csak átmenetileg. Végül marad 40 százalék, amiről a pszichológusok úgy vélik, hogy efelett tudatosan rendelkezhetünk: módosíthatunk optimális jóllétünkön az akaratunk, a figyelmünk segítségével. Tehát 40 százalékban mindenki a saját boldogságának a kovácsa.

Mit jelent az optimális jóllét?

A boldogság állapota és a boldog ember nem ugyanaz. A boldog ember ismérve az optimális jóllét, amelynek lényege, hogy az illető élete minden lényeges aspektusában jól működik, és közben jól érzi magát. Az ember biológiai, pszichológiai, szociális és spirituális lény, és az emberi lét e különböző aspektusai kölcsönhatásban állnak egymással. Nem szükségszerűen tesz boldogtalanná, ha migrénem van – annak ellenére, hogy ilyenkor levert és rosszkedvű vagyok –, mert ha vannak körülöttem emberek, akikre támaszkodhatom, ha tudok bízni abban, hogy a tudomány vívmányai segítenek a gyógyulásban, akkor helyrebillenhet az érzelmi állapotom is, és alapvetően elégedett lehetek az életemmel. Ez esetben a testi szinten megjelenő problémákat sikerült ellensúlyoznom az érzelmi és társas jóllét magas szintjével.

A biológiai jóllét fogalma világos, de vajon mit takar a többi jóllétforrás?

Ryff modellje szerint pszichológiai jóllétünk szempontjából kulcsfontosságú, hogy találunk-e értelmes célokat az életünkben, meg tudjuk-e élni az autonómiánkat, jó viszonyt ápolunk-e másokkal és önmagunkkal, érezzük-e, hogy fejlődünk. Aki függő viszonyban van, és nem áll meg a saját lábán, aki nem talál célokat, aki úgy érzi, egy helyben topog, vagyis nem fejlődik, az negatív állapotba kerül érzelmileg és akár biológiailag is. A társas jóllét alapja pedig az, hogy közösségek tagjai vagyunk, és vannak körülöttünk olyan emberek, akikre számíthatunk. Míg a társas jólléthez tényleges fizikai kapcsolatok szükségesek, addig a spirituális jóllét szimbolikus összetartozást jelent: érezzük-e, hogy kapcsolódunk azonos életfilozófiát vallók egy nagyobb közösségéhez, egy nagyobb egészhez vagy az élet irányításában szerepet játszó magasabb erőkhöz.

Ahhoz, hogy boldogok legyünk, szükséges-e hinni, bízni valamiben?

Fontos a tudat, hogy számíthatok engem meghaladó nagyobb erőkre, amelyek támogatnak olyan helyzetekben, amikor az emberi lehetőségeim elérik a határaikat. Nem feltétlen Istenről beszélek, az engem meghaladó erők emberi erők is lehetnek: ha például bízom abban, hogy rajtam kívül még sokan tartják fontosnak a békét, akkor nyugodt lehetek afelől, hogy nem lesz világégés. Ha zöld értékeket vallok, és úgy vélem, rajtam kívül még sok környezetvédő él a világon, akkor bízhatom abban, hogy létrejöhet egy széles körű összefogás a környezetszennyezés megállításáért. Nem tényleges, fizikai, hanem spirituális, lelki kapcsolatokról van szó, amelyek ismeretlenekkel is összefűzhetnek, országhatárokon át. A spirituális jóllét kiszámíthatóságot, biztonságérzetet hoz az ember életébe.

 

A cikk teljes tartalmát a 2017. február-márciusi lapszámunkban találja.

A megrendeléshez kattintson ide.

Szabó Elvira
a szerző cikkei

hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Ritkán osztok meg magammal vagy a családommal kapcsolatos információt a Facebookon, elég erős hatás kell érjen ahhoz, hogy az éterbe kiáltsam a gondolataimat. Azért persze előfordul. Néhány évvel ezelőtt például emlékszem, hogy ügyet kellett intéznem, több lépcsőben, egymásra épülő folyamatokat banknál, kormányablaknál és az ELMŰ-nél. Már előre fáztam az egésztől, és biztos voltam benne, hogy úgysem sikerül kipipálni egy menetben mindent, annak ellenére, hogy minden hivatalos papír nálam lesz, ami csak létezik, és ráadásul órákat fogok várni mindenhol. A komoly kihívásnak tűnő ügyintézés annyira flottul ment, hogy el sem akartam hinni. Tovább...

Találkozzunk a Facebookon!