hirdetés
hirdetés

A csúcsteljesítmény három titka

Ide nekem az oroszlánt!

Régóta foglalkoztatja a pszichológia tudományát az a kérdés, hogy milyen lélektani tényezők állnak egy-egy kiemelkedő eredmény mögött, legyen szó akár egy sikeres üzleti vállalkozásról, akár egy olimpiai aranyéremről. A kulcs, három szó: önbizalom, motiváció, koncentráció, na de nem mindegy, mindezt pontosan hogyan valósítsuk meg!

hirdetés

A témába vágó sportpszichológiai vizsgálatok intenzíven kutatják, hogy melyek azok a mentális tulajdonságok, amelyek a leginkább hozzájárulnak a csúcsteljesítmények megszületéséhez. Úgy tűnik, hogy a válasz az önbizalom, a motiváció, és a koncentráció csodahármasának meglétében keresendő.

Önbizalom a kudarc után is – „Tudom, hogy képes vagyok rá!” 

Azzal kapcsolatban, hogy mi adja a versenysportban az önbizalom alapját a pályán, nyugodtan támaszkodhatunk Vince Lombardi, minden idők legsikeresebb amerikai futball edzőjének megállapítására, miszerint: „Edzés nélkül nincs tudás, tudás nélkül nincs önbizalom, önbizalom nélkül nincs győzelem!” Vagyis a sportoló önbizalma leginkább korábbi tapasztalatain alapul, azon a tudáson, amit az edzéseken sajátított el, valamint a korábbi versenyek során halmozott fel. Tehát az önbizalom nem csak úgy lesz a semmiből, nélkülözhetetlen alapja az edzés- és versenytapasztalat, a célzott felkészülés.

A megfelelő mértékű önbizalom pedig legalább kétféle úton járul hozzá a csúcsteljesítményhez. Egyrészt növeli a kitartást és fenntartja a motivációt még nehéz helyzetben is, amikor más versenyzők már úgy látják, hogy reménytelen a helyzet. Emlékezzünk a Liverpool 2005-ös Bajnokok Ligája győzelmére, ahol 0-3-ról fordították meg a Milan elleni emlékezetes döntőt! Másrészt, akinek van önbizalma, az nyerni akar, nem pedig csak elkerülni a vereséget, ami lássuk be, két ellentétes tudatállapot és viselkedés.  

Ugyanakkor azt is fontos hangsúlyozni, hogy ez a fajta tapasztalaton nyugvó önbizalom nem jelenti azt, hogy a sportoló tökéletesnek hiszi magát. Sőt, az önbizalom pontosan abban is megmutatkozik, hogy valaki nem hátrál meg egy esetleges hiba vagy vereség esetén, hanem elfogadja azt, tanul belőle és kijavítja – megint csak folyamatos edzéssel és gyakorlással. Elvégre egy győzelem után mindenkinek magas az önbizalma, a trükk pontosan az, hogy hogyan őrizzük meg azt egy rossz szereplést követően. Ez az, ami igazán és tartósan elválasztja a sikerembereket az átlagtól.        

Motiváció – „Ki akarom magamból hozni a legjobbat!”

A versenysporttal kapcsolatos motivációk kapcsán leginkább az a kérdés szokott felmerülni, hogy mennyire akarja a sikert az adott sportoló, mennyire hajt a pályán és edzésen, mennyire hajlandó beletenni a szükséges munkát, illetve meghozni a szükséges áldozatokat. Ugyanakkor az igazán fontos kérdés úgy tűnik inkább az, hogy pontosan mi motiválja a sportolót igazán: mások, vagy önmaga legyőzése. Ezzel kapcsolatban Rafael Nadal tizennégyszeres Grand Slam torna győztes teniszező mondta egyszer: „Mindig arra figyelek, hogy mit tudok azért tenni, hogy jobban játsszak. Azzal nem foglalkozom, hogy győzök vagy kikapok, az csak az előbbiből következik.”

Általában minden teljesítményhelyzetben, legyen szó akár sportról, akár munkáról, legalább kétféle motiváció mozgathatja az embert: az hogy legyőzzön másokat és ő érje el a legjobb eredményt, vagy az, hogy mindig a maximumot hozza ki önmagából, fejlődjön, és minden egyes nap jobb legyen. Az előbbi esetben a teljesítmény értékelésénél az a kérdés, hogy „Jobb vagyok-e mint mások?”, míg utóbbinál az, hogy „Jobb vagyok-e mint legutóbb?”. Bár a kétféle motiváció független egymástól, minden jel arra mutat, hogy az utóbbi úgynevezett teljesítmény-orientált nézet elengedhetetlen a hosszú távú sikerhez, míg ha valakit csak az előbbi úgynevezett én-orientált motiváció mozgat, vagyis az, hogy saját magát tudja kiemelni a többiek közül, az egyet jelent a biztos kudarccal.

Ennek elsősorban az az oka, hogy az én-orientált sportolók kizárólag az eredményre koncentrálnak, saját fejlődésükre nem. A képességeket stabil tulajdonságként értelmezik, „ha ma jobb voltam, holnap is az leszek”- gondolják, „ha kikaptam, akkor a másik egyszerűen jobb játékos, nem vagyok elég jó”. Pont ezért az edzésre, gyakorlásra kevesebb hangsúlyt fektetnek, és egy-egy vereség is jobban elveszi a kedvüket, hiszen az csak bizonyítéka annak, hogy nem elég jók. De egy jó szereplés után is kevesebbet gyakorolnak, hiszen megkapták a bizonyítékot, hogy már eleget tudnak. Ezzel szemben, akiben megvan a teljesítmény-orientáció, úgy látja, hogy a képességek edzéssel és gyakorlással fejleszthetők, filozófiájuk: „hard work always pays off” („a kemény munka mindig kifizetődik” - ford.), ahogy azt mostanában Hosszú Katinka pólóján is láthatjuk. Mivel saját fejlődésük okoz számukra örömet, az elért eredménytől függetlenül mindig tisztában vannak azzal, hogy mit csináltak jól, és miben kell még fejlődniük. Ha úgy látják, hogy kihozták magukból a maximumot, a vereség sem veszi el a kedvüket.

Koncentráció – „Pontosan tudom, hogy hogyan fogom megcsinálni!”

Aki életében bármikor is sportolt, egészen biztos, hogy hallotta már azt a hasznos tanácsot edzőjétől, valamelyik csapattársától vagy szülőjétől, hogy „Koncentrálj!” vagy „Figyelj már jobban!” Rendben, de pontosan mire is? Ez az, amivel tökéletesen tisztában vannak az igazán sikeres sportolók. Pontosan tudják, hogy mikor mit kell tenniük annak érdekében, hogy elérjék a kitűzött céljukat, és figyelmüket csak ez az éppen aktuális tennivaló köti le, minden mást figyelmen kívül hagynak. Egyszerűnek hangzik, pedig rengeteg olyan tényező van, ami megakadályozhatja ezt a fajta koncentrációt. Érdemes áttekintenünk néhány tipikus példát.

Az egyik leggyakoribb probléma, amivel egy sportoló pszichológushoz fordul a teljesítményszorongás, vagyis félelem attól, hogy nem lesz képes az elvárt szinten teljesíteni a pályán. Ez mindenképpen koncentrációs problémákhoz is vezet, hiszen a figyelem ilyenkor hajlamos elkalandozni. A múltból sokkal inkább előtörnek a vereségek és elkövetett hibák emlékei, amitől a sportoló szorongani kezd, és ez önbeteljesítő jóslatként valóban lerontja a jelen teljesítményét is. Ugyanakkor a figyelem a jövőbe is el tud kalandozni, aminek két tipikus példája az előre vetített győzelem, vagy vereség. Előbbi esetben, ha valaki nyerésre áll, már zsebben érzi a győzelmet, kezében a kupát, tulajdonképpen egy pozitív jövőképet kezd el jelenként kezelni. A pozitív kimenetellel foglalkozik, és nem azzal, hogy hogyan érje el azt a pozitív kimenetelt, ami nagyon nagy veszélyt jelent a jelenre irányuló koncentrációra, és esélyt ad az ellenfélnek hogy ezt kihasználva felzárkózzon.

Ugyanakkor gyakori az a jelenség is, hogy valaki szorult helyzetben már előre biztosra veszi a vereséget, tehát egy negatív jövőképet kezd el jelenként kezelni. Érdekes statisztikai tény, hogy utánpótlás szinten egy teniszmérkőzést 90 százalékban az nyer meg, aki az első szettet megnyerte. Ugyanez a szám nagyjából 60 százalékra esik vissza profi szinten. Amit a profik tudnak: attól hogy valami rosszul indult, még nem biztos, hogy úgy is fog végződni, ha mindent beleadnak. Nem egy olyan negatív kimenetellel foglalkoznak, ami még meg sem történt, hanem csakis a jelen teendőit látják.

Szintén gyakori hiba, hogy valaki az eredményre, a mérkőzés aktuális állására koncentrál ahelyett, hogy pontosan mit is kell tennie annak érdekében, hogy az változzon. Gyakran elhangzó mondat sportriporterek szájából: „Valahogy találni kéne még egy gólt, fiúk/lányok!” Itt a hangsúly pontosan a „valahogy” szón van. Az igazán tudatos sportoló nem az eredményre figyel, csakis arra, hogy neki egy adott szituációban pontosan mi a dolga, mit kell tennie a siker érdekében. Például: „Befutok balról és várom középen a labdát, közben figyelek a védőre”.

Végül szintén meg kell említeni azt a helyzetet, amikor valaki figyelmét olyan dolgok kötik le, amiket nem tud ott és akkor érdemben befolyásolni. Például, ha túl nagy a zaj, túlságosan süt a nap, túl hideg van stb. Rengeteg energiát el lehet fecsérelni arra a frusztrációra, amit olyan tényezők okoznak, amire nincs lehetőségünk hatást gyakorolni. Az igazán sikeres sportolók pontosan tudják, hogy mi áll az ő személyes befolyásuk alatt, és mi az, amire nem tudnak hatással lenni. Utóbbi tényezőket pedig tudatosan kizárják, figyelmüket pedig kizárólag azokra a dolgokra irányítják, amit kontrollálni tudnak.

Ez az a hármas pillér, amin a csúcsteljesítmény nyugszik, de azt is meg kell jegyeznünk, hogy az önbizalom, a koncentráció és a motiváció egymást is erősítő tényezők. Ha valaki szeret valamit csinálni, és az a fontos számára, hogy fejlődjön, napról napra jobb és jobb legyen benne, akkor meglesz a motivációja ahhoz a rengeteg gyakorláshoz, ami a mély tudás megszerzéséhez szükséges. A gyakorlás és edzés során kitapasztalja, hogy mik azok a kulcstényezők, amikre egy-egy adott pillanatban figyelnie kell, és mik azok, amiket figyelmen kívül kell hagynia. Ez az a tudás és tapasztalat, ami megalapozza az igazi önbizalmat, legyen szó akár versenysportról, egy vállalkozás működtetéséről, nyelvtanulásról, vagy gyereknevelésről. Mert csúcsteljesítményre olykor az élet minden területén szükség van. 

Hadarics Márton
a szerző cikkei

hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

People skill, azaz a „skillek”, kompetenciák, erősségek királynője maga az emberismeret. Sok örömet hoz, ha van, és sok csalódást, ha ez nem az erősségünk. Meggyőződésem, miszerint én biztos jó emberismerő vagyok, az utóbbi fél évben igencsak megkérdőjeleződött bennem, amikor is nyílt órákat voltam kénytelen megtekinteni iskolaválasztás címszó alatt. Tovább...

Találkozzunk a Facebookon!