hirdetés
hirdetés

Szociálpszichológia a munkahelyen

Evolúciós örökségünk: „kurkászunk”, pletykálunk, rivalizálunk

Ami régen „jól jött” a fajfenntartásban, az ma már sokszor hátrányt jelent – főleg, ha munkahelyi viselkedésben ölt testet. Márpedig a munkahelyen sem tudjuk levetkőzni evolúciós örökségünket, ezért rivalizálunk és irigykedünk. Ezt felismerve azonban lehet tenni ellene.

hirdetés

Az evolúciós pszichológia alapgondolata szerint a ma élő emberek pszichológiai repertoárja az evolúciós múltunk során alakult ki, elősegítendő őseink számára a fizikai és társas környezethez való hatékonyabb alkalmazkodást.

Mivel az evolúciónk döntő része a szavannán, törzsi feltételek között, relatíve kis csoportokban zajlott, ezért az ezzel együtt járó társas feltételrendszerhez alkalmazkodtunk a leghatékonyabban. Társas lény mivoltunkat is jól mutatja, hogy az emberek öndefiníciójának meghatározó részét képezi, hogy ki milyen csoporthoz tartozik: például család, nemzetiség, város, munkahely.

Mindig hasonlítgatjuk magunkat a többiekhez

A társas környezetben való érvényesülést szolgáló pszichológiai mechanizmusaink jelentős hatást gyakorolnak a munkahelyi teljesítményünkre is. Az egyik legalapvetőbb ezek közül a társas összehasonlításra való törekvésünk, amelynek jellemző megjelenési formája az, amikor az emberek összevetik bérük nagyságát, fizetésen kívüli juttatásaik összetételét, irodájuk méretét, valamint a cégen belüli karrierlehetőségeiket másokéival.

Több evolúciós magyarázat is létezik erre az alapvető szociálpszichológiai jelenségre. Az egyik vélekedés szerint az emberek így állapítják meg a státuszhierarchiában elfoglalt helyüket. Pozíciójuk ismeretében többnyire elkerülik a felettük álló kollégákkal való versengést, viszont kereshetik azt a velük egy szinten és az alattuk lévőkkel.

Egy másik magyarázat szerint a társas összevetés az erőforrások csoporton belüli egyenlő elosztását, a kölcsönösség mértékének felmérését teszi lehetővé. Azaz, aki honorálja a neki nyújtott valamilyen természetű segítségünket, azt megjutalmazzuk, aki pedig nem, azt valahogyan szankcionáljuk.

A harmadik lehetséges funkció pedig a csoporton belüli érvényesülés elősegítése. Ha azt tapasztaljuk, hogy más nálunk eredményesebbnek tűnik, akkor ez arra ösztönözhet minket, hogy mi is megpróbáljunk javítani a pozíciónkon. Akár a kolléga eredményre vezető módszereiből tanulva.

Irigykedve motiváljuk magunkat

A társas összehasonlítás eredménye tehát egyfajta motivált állapot elérése lehet, amelynek hajtóerejét leggyakrabban az irigység érzelme adja. Két irigységtípust, egy pozitív és egy negatív változatot különböztetnek meg a kutatók, amelyek közös funkciója az egyén és mások között lévő státuszbeli különbség csökkentése. A két irigységtípus a kitűzött cél elérésének a módjában különbözik. Míg a jóindulatú irigység a saját pozíció emelésére ösztönöz, addig a rosszindulatú irigység a státuszkülönbséget a másik visszahúzásával próbálja csökkenteni. A jóindulatú változat a feljebb elhelyezkedők viselkedésének megfigyelése és a velük való azonosulás ösztönzése révén érhet célt, míg a rosszindulatúként számon tartott típus a riválisok leértékelése, és akár a nekik való károkozás révén törekszik a státuszkülönbség csökkentésére.

Etológiai és antropológiai kutatási eredményekre alapozva azt feltételezhetjük, hogy evolúciós múltunk során mindkét típus előnyös lehetett bizonyos környezeti feltételek esetén. A jóindulatú irigység a kedvező, erőforrásokban gazdag környezeti feltételek esetén, jól együttműködő csoportokban lehetett hasznos, míg a rosszindulatú irigység az erősen versengő csoportok esetében lehetett a nyerő stratégia.

Evolúciós örökségünk káros mellékhatásai

Bármennyire is előnyösen befolyásolhatta őseink csoporton belüli életét az irigység, nem meglepő módon mai munkahelyi megjelenése nem túl előnyös. Például a munkával való alacsonyabb elégedettséget, csökkenő csoportteljesítményt okoz, a munkatársak közti konfliktusok gyökere lehet, és közvetve fluktuációhoz, társas lazsáláshoz vezet.

Egy érdekes kísérletsorozat eredményei alapján a munkavégzés hatékonyságát is ronthatja az irigység, mivel az egyének az irigyelt kollégák irányába hajlamosak korlátozni bizonyos kulcsfontosságú információk átadását (Fischer és munkatársai, 2009). Egy másik vizsgálatsorozat pedig arra mutatott rá, hogy a kimondottan gazdag cégek vagy cégvezetők alkalmazottai – a munkaadóiktól való nagy anyagi távolság csökkentése szándékával – könnyebben kaphatók olyan etikátlan viselkedésekre, mint például a pénzügyi csalás (Gino és Pierce, 2009).

(...)

Kegyetlenek a nők, ha rivalizálásról van szó

Azonban a nemek részben eltérő stratégiát alkalmaznak céljaik elérésére. A nőkre jellemzőbb a rosszindulatú viselkedés, gyakran beszélnek ki kollégákat a hátuk mögött, vagy terjesztenek róluk valamilyen negatív szóbeszédet. Emellett a másik hiányosságaira való közvetett utalással próbálják leértékelni, akár nevetségessé tenni riválisukat. Antropológiai vizsgálati eredmények szerint az ilyen jellegű pletykálás általánosan alkalmazott versengési stratégia a nők körében.

Vadászó-gyűjtögető népcsoportok (pl. a bolíviai tsimané törzs tagjai) körében végzett vizsgálatok arra mutattak rá, hogy a nők azonos nembeli riválisaik vonzerejét olyan szóbeszéd terjesztésével próbálták csökkenteni, amely arra utal, hogy hiányoznak azok a képességeik, amelyek jó feleséggé, anyává és otthonteremtővé tennék őket. A férfiak ugyanakkor inkább olyan direktebb módszereket alkalmaznak, mint a riválissal való kommunikáció megszakítása, újabb és újabb feladatok kiosztása, valamint a másik önbecsülését sértő közlések és cselekedetek.

A pletyka pozitív hatása – merthogy az is van

A pletyka potenciálisan negatív eredményei mellett azonban fontos megemlítenünk lehetséges pozitív hatásait is. Robin Dunbar (1993) nagy hatású elmélete szerint a pletyka volt az a tényező, amely lehetővé tette az embercsoportok létszámának megnövelését, ezáltal jelentős evolúciós előnyt biztosítva fajunk számára a többi főemlősfajjal szemben.

A cikket teljes terjedelemben az Üzlet és Pszichológia 2018. április-májusi lapszámában olvashatja el. Keresse a nagyobb újságárusoknál, vagy rendelje meg itt

Tisljár Roland, adjunktus, Debreceni Egyetem
a szerző cikkei

hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

- Hogy ő? Ő a legtündéribb lány, akit ismerek: okos, vicces, kedves, segítőkész.

– Ugyanarról az XY-ról beszélünk? Arról az arrogáns, agresszív, rosszindulatú libáról?

– Mi vaaan?!

És tényleg, mi van? Hol az igazság?

Tovább...

 

Találkozzunk a Facebookon!