hirdetés
hirdetés

Emberpontszám

hirdetés

Legnagyobb nemzeti operánkban teszi fel a kérdést az önmagával viaskodó címszereplő: „Mondd, mennyit ér az ember…?” Más összefüggésben ugyan, de én is gyakorta fölteszem. Mert kellene valamilyen mérce. Lehet már pontozni filmet, webshopot, vendéglőt, szálláshelyet, de a legfontosabbat, az embereket nem. Mert az egészségi állapotod vagy a felvételid pontszáma keveset árul el arról, hogy úgy cakkpakk mennyit érsz. Ezért vagy bajban, amikor például állásra pályázol. Mert valakik valahogyan pontozni fognak. Valami alapján. (Vagy már korábban eldőlt?) Nem lehetne valami olyat, ami egyszerűbb, áttekinthetőbb? Egy általános emberpontszámot például?

Döbbenetesen sok adat van rólunk a világhálón, amiről tudunk. És még több, amiről nem. Még nem váltottam ki az új személyit, de nagy lehetőségeket látok benne, hiszen alkalmas arra, hogy összekapcsolja a különböző adatbázisokban lustálkodó adatainkat, és egy ügyes algoritmussal idomítható lenne arra is, hogy egyetlen pontszámmal minősítsen bennünket. Egytől százig. És ebben a pontozásban tényleg minden benne lehetne. Egészségi állapot: akut, idült, műtétek, gyógyszerek, mindenféle beavatkozások, terápiák, várható élettartam, genetikai micsodák. Természetesen az iskolák. Bizonyítványok, diplomák, szakmai képzés, nyelvtudás. Rendőrségi adatok. Büntetett vagy büntetlen előélet, rabosítások. Közlekedési kihágások. Megfigyelések. Lehallgatások, kihallgatások. Pénzügyek: számla állása, köztartozások, magántartozások. Étkezési szokások. Gender. Családi állapot részletesen. Bírósági ügyek: vádlott, sértett, felperes, alperes, tanú, hamis tanú. Viszonyod a parlagfűhöz, a járda tisztaságához. Szelektíven gyűjtöd-e? Díjak és elismerések. Szenvedélyek: tűrt, tiltott, támogatott. Ingó és ingatlan. Részvény. Minden. Ennek az algoritmusnak lenne egy súlyozó modulja – magától értetődően, hiszen más kell legyen a szorzószáma a hirtelen felindulásból elkövetett, többrendbeli közpénzlenyúlásnak, mint a buszmegállóban előre megfontolt szándékkal elkövetett dohányzásnak.

És ami a legfontosabb: a végső emberpontszám a körülmények, események változásának megfelelően folyamatosan változna, és ez a kártyán keresztül követhető is lenne. Pedagógiai jelentősége felmérhetetlen. „Nézze, Réz úr, hitelkérelmét megvizsgáltuk, és elvileg az Ön 73-as emberpontszáma alapján ez nyújtható lenne, de a múlt hónapban még 75-ösnek tetszett lenni. Érti: a tendencia nem meggyőző. Tessék valami helyeset tenni, esetleg valami helytelentől megválni, és akkor majd visszatérünk rá.”

Az élet egyszerűbb lenne, megszabadulnánk a bürokráciától. All-in-one. És az önéletrajzod írásakor vagy állásinterjún sem kellene görcsölnöd. Ha 89 emberpontod van, vered azokat, akiknek csak 88. Remélem, nem nekem jutott először az eszembe, és a legkiválóbb szakemberek már serényen munkálkodnak a megvalósításán. De legalábbis már megkapták azt a néhány milliárdos vissza nem térítendő támogatást. Addig is ezt megbeszélem a feleségemmel. Hogy értse. Amikor ugyanis bekerült a szóhasználatba a „nem százas” kifejezés, ő a maga módján értelmezte. Úgy, hogy „nem tökéletes”. Én pedig üvöltöztem vele, hogy a minősített zenész vagy egyéb előadóművész tökéletesen normális, és ne mondjon már ilyet. Végre aztán megértette, hogy az a bizonyos 100 százalék, amiből hibádzik, a minősített egyedek elmeállapotára, és nem a teljesítményére vonatkozik. Most kezdhetem elölről a magyarázást.

Azért addig, amíg minden részletében kidolgozzák az emberpontszám hibátlan rendszerét, mégiscsak kell valami, aminek alapján megmondhatjuk, ki mennyit ér. Az én vezéreszmém: akinek nincs semmije, az annyit is ér. Már nem tudom, ki mondta, de jól mondta.

Emlékszel még a Csontbrigádra? Rejtő Jenőnek ez egy kevésbé felhőtlenül kacagtató regénye. Éhező, csonttá soványodott emberek, kényszermunkára ítélt légionáriusok dolgoznak/haldokolnak egy hegytetőn. A világtól tökéletesen elvágva. És teremtenek maguknak egy bizarr civilizációt. A Csontbrigád tagjai, akiknek semmijük nincs, egy berobbantott út kicsákányozása közben találnak különféle tárgyakat, és ezeknek a birtoklása ad nevet és identitást nekik. Volpi, a Dorong. A Vak, Akinek Lámpása Van. Az Őrvezető, Akinek Szíja Van. A Kétfogú, Akinek Kalapja Van. És Dugó, Akinek Nincs Semmije. A Csontbrigád páriája. Egy kicsit agyon is akarják verni. De történetünk hőse, aki a Csontbrigád tagjává válik, megvédelmezi. És azt mondja, hogy ő többé nem Dugó, Akinek Nincs Semmije, hanem A Kürtös, Akinek Barátja Van.  

Az ember akkor érzi jól magát, ha már megvan mindene. Ezt töröld! Ez ostobaság. Olyan nincs, hogy megvan mindened. Most például valami tüllizét, gézzsákot keresek a gömbpalacsinta kifőzéséhez, de kiderült, hogy ilyet nem tartok, ami szinte felfoghatatlan, mert konyhai kacatból több konyhát is ki tudnék szolgálni. Ettől még nem vagyok boldogtalan, és azt sem gondolom, hogy értékcsökkent emberpéldány lennék. Vagy legalábbis A Réz, Akinek Nincs Tüllizéje.

Én ugyanis nem kacatokra gondoltam, hanem emberekre. Hogy vannak-e embereid? Olyanok, akik fontos szolgálatokat látnak el körülötted. Van-e fodrászod, analitikusod, kozmetikusod, családállítód, manikűrösöd, masszőröd, edződ, gurud, testőröd, coachod, zöldségesed, plasztikai sebészed, fagylaltosod, hentesed, jósnőd, szeretőd, szerelőd, lakberendeződ, takarítónőd, könyvelőd, koldusod, kertészed, állatorvosod, nőgyógyászod, taxisod? A lista nem teljes, és az sem biztos, hogy mindannyiunk listáján ugyanazok a tételek szerepelnek. A fodrászt én már jó ideje töröltem, helyette van diabetológusom és optometristám.

Ha meg kellene határoznom, mi a jólét mércéje, azt mondanám: ez. És ez nem is a pénzről szól. A lakást vagy éppen saját magadat rendszeresen átszabatni nem olcsó mulatság. De betérni a zöldségesedhez, a hentesedhez, a trafikosodhoz, az újságosodhoz, nem drágítja meg jelentősen az életedet. Amikor ezeket a szolgáltatókat a sajátodénak tekinted, ez egyben azt is jelenti, hogy közöd van hozzájuk. Szót váltasz velük. Tudtok valamit egymás életéről, szokásairól. És akkor már nem pusztán szolgáltatásról van szó, hanem figyelemről, törődésről, kötődésről is.

Nem tudom, erre gondolt-e a jeles személyiség, aki közkinccsé tette az „akinek nincs semmije, az annyit is ér” eszméjét. Én úgy gondolom, attól még, hogy nincsenek milliárdjaid, földjeid, szigeteid, kastélyaid, sportkocsi- és műgyűjteményed, vaskos részvénypaketted és tökig fukszod, jól élhetsz. Ha vannak embereid.

Réz András
a szerző cikkei

hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

People skill, azaz a „skillek”, kompetenciák, erősségek királynője maga az emberismeret. Sok örömet hoz, ha van, és sok csalódást, ha ez nem az erősségünk. Meggyőződésem, miszerint én biztos jó emberismerő vagyok, az utóbbi fél évben igencsak megkérdőjeleződött bennem, amikor is nyílt órákat voltam kénytelen megtekinteni iskolaválasztás címszó alatt. Tovább...

Találkozzunk a Facebookon!