hirdetés
hirdetés

Megerősíteni vagy cáfolni tudom

A műtét sikerült, de a beteg meghalt

A pszichológiai tesztek önmagukban semmit sem mondanak el egy emberről, csak arra jók, hogy megerősítsenek vagy cáfoljanak egy már meglévő benyomást vagy megérzést. Egy teszttől senki nem lesz okosabb.

hirdetés

Úgy fél hat lehetett, egy őszi csütörtök délután, még a kilencvenes évek végén. Egy teremben ültünk az egyetem egy hátsó kis termében. Mindannyian „A Szondi-teszt elmélete és gyakorlata” tanfolyamra jöttünk. Csak pszichológusok.

– És maga miért jött? – kérdezte tőlem az akkor már ősz hajú professzor, aki a tanfolyamot vezette.

– Hát, izé, ööö, azért, hogy megtanuljam a Szondi-tesztet, és meg tudjam mondani, ki milyen személyiség, ki mennyire patológiás eset.

Sose fogom elfelejteni a professzor úr arcát, amit erre a válaszra vágott. Megértőn, kicsit sajnálkozva, félig mosolyra húzva a száját válaszolt:

– Kedves uram, akkor sajnos feleslegesen jött. A pszichológiai tesztek önmagukban semmit sem mondanak el egy emberről, csak arra jók, hogy megerősítsenek vagy cáfoljanak egy már meglévő benyomást vagy megérzést. Egy teszttől senki nem lesz okosabb.

Drága tanár úr, most így lassan húsz év távlatából köszönöm ezt a mondatot. Rengeteg hibától, tévedéstől óvott meg engem és az összes betegemet, ügyfelemet, kliensemet, munkavállalómat. Csak azt sajnálom, hogy nem hallották ezt a mondatot jóval többen…

Már a görögök is…

A pszichológiai teszteket (szakszóval pszichodiagnosztikát) arra találták ki, hogy: segítséget nyújtsanak mások vagy önmagunk pontosabb megértésében és megítélésében, a személyiség és a viselkedés leírásában, és képet kapjunk az emberek közötti hasonlóságokról és különbségekről.

A tesztelés története is a régi időkre nyúlik vissza, egészen Hippokratész és Galénosz koráig, mivel már nagyon korán felmerült az igény, hogy valamilyen módon osztályozni tudjuk a személyiséget és a kognitív képességeket. Már az 1400-as években Kínában is mérték az állami tisztviselők képességeit és jártasságát a konfucionista tanokban. A 20. században a pszichológia mint tudomány megszületésével pedig elindult a máig is tartó kutatás és tesztfejlesztés, amelynek célja a személyiség minél pontosabb és hatékonyabb mérése.

Mikor igen?

A teszteredmények hatékony eszközök lehetnek egy szakvélemény, interjú vagy benyomás megerősítésére vagy cáfolatára, illetve a tesztalany általános képességeinek, viselkedésének vizsgálatára. Továbbá ha saját magunkat szeretnénk jobban megismerni, abban is sokat segíthetnek. De sohasem szabad elfelejteni, hogy a teszt nem ismer minket, csak és kizárólag azt a standard mérési eredményt ismeri, ami alapján elkészítették, egy átlagot, ami alapján besorol minket egy előre meghatározott csoportba. Lehet, hogy fontos dolgokat árul el rólunk, de nem fogja megmondani, hogy kik is vagyunk valójában.

Példa: Képzeljük el, hogy azt az eredményt kapjuk magunkról, hogy nyitottak, figyelmesek, jó teherbírásúak és intelligensek vagyunk. Ez alapján bárki lehet egy folyamatosan felpörgött állapotban létező vezérigazgató, de akár introvertált kutató is. Az előbbi folytonos aktivitást akar, az utóbbi nyugodt, elzárt területet a munkához.

Tehát egyetlen teszt sem képes megmondani önmagában, hogy milyen emberek vagyunk. A tesztek szakértelem és pszichológiai tudás nélkül olyanok, mint egy autó jogosítvány nélkül. Marha klassz, jól megy, de csak a vakszerencsén múlik, hogy gyorsabban célt érünk-e vele, vagy összetörjük magunkat.

Csendes szobában intelligensebbek vagyunk?

A tesztek felvételének körülményei erősen befolyásolják az eredményüket, sokan mégsem fordítanak erre elég figyelmet. A tesztfelvétel és a teszt kiértékelése két különböző képességet igénylő feladat. Az előbbi egyszerűbb, az utóbbi bonyolult, tapasztalatot és szakértelmet igénylő feladat.

Példa: Képzeljük el, hogy intelligenciatesztet iratnak velünk két helyzetben:

  1. Egy csendes, nyugodt, légkondicionált teremben ülünk teljes nyugalomban.
  2. Egy emberektől nyüzsgő folyosón ülünk, ahol ötpercenként halljuk, ahogy elmegy a villamos.

Ugyanaz a teszt ugyanannyi idő alatt. Ugyanaz lesz az eredmény? Persze, hogy nem. A tesztfelvételi helyzet legalább annyit jelent az eredmény tekintetében, mint maga a teszt. Nagyon nem mindegy, hogy valakinek azért lesz rosszabb az eredménye, mert teljesítményszorongásban szenved (tehát magától a teszthelyzettől is szorong), vagy épp azért, mert folyamatosan elterelték a figyelmét a külső zajok, és nem tudott a tesztre koncentrálni.

A teljes cikket az Üzlet és Pszichológia 2017. december-januári lapszámában tudja elolvasni. Fizessen rá elő most, vagy keresse az újságárusoknál!

 

Földi Miklós , Szervezetfejlesztő, munkapszichológus
a szerző cikkei

hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

- Hogy ő? Ő a legtündéribb lány, akit ismerek: okos, vicces, kedves, segítőkész.

– Ugyanarról az XY-ról beszélünk? Arról az arrogáns, agresszív, rosszindulatú libáról?

– Mi vaaan?!

És tényleg, mi van? Hol az igazság?

Tovább...

 

Találkozzunk a Facebookon!