hirdetés
hirdetés

„Mit kíván a magyar nemzet?”

A jövő embere… kreatív, kritikus és kíváncsi

– Kisfiam, mondd meg, mi az a hajó!

– A hajó a vízen megy.

– Nem! A hajó egy vízi jármű. Ülj le!

Ezzel a párbeszéddel nagyjából össze is foglaltuk a mai magyar állami oktatási rendszer legnagyobb hibáját. Azt, amivel megölik a gyerekben eredendően lakozó kreativitást, kritikai érzéket, önbizalmat és divergens gondolkozást. Tehát mindazt, amire a jövő emberének szüksége lesz.

hirdetés

„Édes istenem, ki beszél így? Ki mond ilyen szóösszetételt a való életben, hogy »vízi jármű«?” – teszi fel az adekvát kérdést Vekerdy Tamás gyerekpszichológus a Future Work Fesztiválon, ahol előadók sora beszél arról, hogy milyen lesz a jövő munkavállalója, milyen kompetenciákra lesz szükség, és milyenekre nem. Dr. Juhos Anna, a Lee Hecht Harrison Magyarország ügyvezető partnere megnyugtatja a fiatal közönséget, hogy nekik nincs miért aggódniuk, mert ha már önszántukból eljöttek egy ilyen rendezvényre, akkor bennük van a legfontosabb kompetencia, amire szükségük lesz a jövőben: a kíváncsiság. Ez egybevág Vekerdy szavaival, ezért kell a gyermeki, kíváncsi énünkre kincsként tekinteni.

Ha nem fejlődsz, visszafejlődsz

A mesterséges intelligencia térhódítása nem a jövő, sokkal inkább a jelen. Így hatása is teljesen jól előre jelezhető, vegyük csak a vezető nélküli autókat. A balesetek 95 százaléka emberi mulasztás következménye, így a robotizált autók kvázi védőoltásként szolgálnak majd: a balesetek megszűnnek, ez alapvetően formálja majd át az egészségügy, az autógyártás, a biztosítási szegmens és a munkaerőpiac helyzetét. Balesetek és munkahelyek szűnnek meg. És most csak az autókról beszéltünk! De beszélhetünk drónokról, amelyek már most pizzát vagy könyveket szállítanak ki, mezőgazdasági területeket locsolnak, építkeznek vagy éppen háborút vívnak – mindezt az emberek helyett teszik. Innen továbbléphetünk az ipari robotok világába is, ahol szintén egyből több millió ember munkája „ugrik” a robotok színre lépésével, de a mesterséges intelligencia nem kíméli majd például a könyvelők, pénzügyi befektetők munkáját sem.

Japánban ma már robotok számolják ki a biztosítóknál a kártérítés összegét, robotok diagnosztizálnak rákot az ultrahangfelvétel alapján, robotok ápolnak időseket – méghozzá olyanok, amelyek (akik?) már érzelemfelismerésre is képesek –, és robotok hozzák-viszik, mossák ki a szennyes ágyneműt a kórházban. Utóbbiért még csak Japánig sem kell menni, a gépesített kisegítő személyzet már a Róbert Károly körúton (a Honvéd Kórházban) is fellelhető. Tehát egy percig sem fikcióról beszélünk. Hogy mi következik ebből?

Az, hogy jelen vagy jövő pályakezdőként nem érdemes nehéz fizikai, monoton tevékenységeket igénylő vagy épp sok adatot felhasználó munkát választani. Amerre viszont jó eséllyel érdemes orientálódni: azok a pályák, amelyek a mesterséges intelligencia előállítását szolgálják (pl. IT), amelyek kreativitást, komplex gondolkodást igényelnek (pl. tervezés, orvoslás, művészet, tartalomgyártás), és végül az ember-ember közti interakción alapuló szakmák (pl. pszichológus, pedagógus). Tehát a három legfontosabb kompetencia, amire szükségünk lesz: a kíváncsiság, az idegen nyelv elsajátítása és az élethosszig tartó tanulás. Elon Musk, napjaink leginnovatívabb üzletembere szerint: „Ha nem fejlődsz, visszafejlődsz” – zárta gondolatait Juhos Anna.

Szereted a vektorokat?

Nos, tehát a negyedik ipari forradalom elkezdődött, ami a mi kis magyar valóságunk – talán nem erős kifejezés – tragédiája, hogy erről manapság csupán a médiából és egy-egy innovatív start upnál dolgozva hallhatunk. Megkönnyítenénk a saját dolgunkat, ha elsősorban tanárokkal, oktatási szakemberekkel lenne tele egy ilyen előadóterem, akik már általános iskolában ezt a szemléletmódot erősítenék. A Future Work Fesztivál szervezői hívtak ugyan tanárt és szakértőt a Nemzeti Oktatási Tanácsból, csak éppen Finnországból. Pekka Peurát, a finn állami középiskolából érkező matektanárt hallgatva könnybe lábad az ember szeme. Ha épp iskolás gyereke van (vagy volt), akkor sajnos nem a meghatottságtól…

Peura nem ront ajtóstul a házba, a matekot nem a matekkal kezdi oktatni, hanem azzal, hogy elmeséli a diákjainak, hogy miért fontos a matek. Hogyan válik majd ez a tudás hasznukra az életben. Persze ő is tudja, hogy nem mindenki fogja szeretni a matekot, és nem mindenki akarja majd használni, de számukra is van mondanivalója: Tudom, hogy nem lesz szükséged a matekra, de szükséged lesz a matektanulásra. Tanuld a matekot pusztán azért, amiért edzőterembe is jársz. Az agynak is kell a torna.

Peura rávilágít egy másik érdekes tényre is: Egy finn, 15 éveseket vizsgáló felmérés szerint a leggyengébben és a legjobban teljesítő tanuló közt 7 (!) évnyi tudáskülönbség van. Ez elegendő oknak tűnik a differenciált oktatás megalapozásához. A szakember ebben a hozzáállásban és a tanárok autonómiájában látja a finn oktatási rendszer sikerét – ha csak két dolgot kell kiemelnie.

És amit kevés helyen tapasztalunk itthon: Peura, miután leadta a tananyagot, például a vektorokat, megkérdezi a tanulókat, hogy kinek hogy tetszett a téma, és kinek mennyire sikerült megértenie a lényeget. A válaszokat természetesen egy online felületen lehet beikszelni: ha annyira jól értjük, hogy még a barátainknak is el tudnánk magyarázni, akkor mi a zöld négyzetet fogjuk megjelölni, ha azonban még kellene egy kis idő, hogy megértsük, miről is van szó (hangsúlyozom, nem hülyék vagyunk, hogy nem tudtuk még felfogni!), akkor a piros négyzetre kattintunk. A kettő közt van még három színárnyalat. Ebből Peura pontosan látni fogja, hol tart az osztály, és még az is gyakran előfordul, hogy a zöldek a csoporton belül elmagyarázzák az anyagot a pirosaknak. Derűsen, ítélkezésmentesen. És az igazán hardcore lépés az óra végére: a diákok magukat értékelik. Magukhoz képest kell fejlődniük, és ők pontosan tudják, hogy ez mennyi. Mert akarnak fejlődni. Nem pedig megúszni mindent.

Szorongás helyett szárnyalás

A matektanár ettől a pillanattól kezdve ugyanazt mondja, mint Vekerdy, csak más nyelven, más kontextusba helyezve. A lényeg, hogy higgyük el: a gyereket magától is érdekli a világ felfedezése. A teljesítményértékeléssel, skatulyázással, azonos elvárások erőltetésével (amelyek a társaság egy részét nyilvánvalóan már gyerekkorban a sikertelenség irányába terelik) csak elvesszük tőlük a tanulás örömét. A lélektani biztonság, a nyitott, elfogadó légkör megléte vagy hiánya alapjaiban határozza meg a leendő felnőtt önbizalmát, kreativitását.

A Google – ahol sok hatékonyan működő munkacsoport dolgozik – megnézte, hogy mi a közös a csapattagokban, amiért ilyen jól együtt tudnak működni a legkülönfélébb munkaterületeken. Az eredmény nem meglepő: a Google munkavállalói biztonságban érzik magukat a munkahelyükön, tudják, hogy elfogadják őket, marad energiájuk szárnyalni a szorongás helyett.

Ahol untatnak, onnan menekülj!

Vekerdy mesterét, Mérei Ferenc pszichológust idézi: „Ahol untatnak, onnan menekülj!” Unalomban ugyanis nem lehet tanulni, fejlődni. A fenti mondás pandantja Freund Tamás agykutató megállapítása: „Öröm és élmény nélkül nincs hatékony tanulás.” Ehelyett mit kap egy mai gyerek egy átlagos iskolában? Unalmat és szorongást. „Nézzenek csak meg egy fizikatankönyvet, garantálom, hogy már az első fejezetet sem fogja senki érteni.” Pedig a világ nem unalmas. Mindebből következően egyet lehet tenni: drukkolni a mai magyar oktatási rendszer minél gyorsabb összeomlásának, és legalább otthon teret engedni a gyereknek – állítja Vekerdy.

Tényleg Zsófika a zseni, és Lacika a hülye?

Az iskolában minden vagy tilos, vagy kötelező, és mindenkitől ugyanakkor ugyanannyit várnak el. Miért lesz már elsőben Zsófika a zseni, amiért ő már ír és olvas (mellesleg nagyobb testvére van, akitől ezt könnyen elleste), és Lacika a hülye, mert ő még játszani szeret, és nem érdeklik a betűk? Sok esetben derül ki felnőttkorra, hogy pont fordított a helyzet, és a „gyerekzsenik” felejtenek el fejlődni, mert már gyerekkorban lehatárolják önmagukat. Pont az történik, mint a diktatórikus rendszerekben: felülről mondják meg, hogy alul mi legyen, egy kérdésre egy válasz a nyerő. Ezzel szemben a XX. század népmesei tanulsága az, hogy a konfliktusokat, háborúkat a liberális demokráciák nyerték meg, míg a diktatúrák mind eltűntek a süllyesztőben. Akár Vekerdyt, akár a finn matektanárt, Pekka Peurát hallgatjuk, a nap végén ugyanarra jutunk: csúnya jövő elé néz az ország, ha elvesszük a gyerekek kreativitását, kritikai gondolkozását és szabadságát. Szabadság nélkül nincs művészet, nincs tudomány, nincs fejlődés.    

Gábor Fanni, főszerkesztő, Üzlet&Pszichológia
a szerző cikkei

hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

People skill, azaz a „skillek”, kompetenciák, erősségek királynője maga az emberismeret. Sok örömet hoz, ha van, és sok csalódást, ha ez nem az erősségünk. Meggyőződésem, miszerint én biztos jó emberismerő vagyok, az utóbbi fél évben igencsak megkérdőjeleződött bennem, amikor is nyílt órákat voltam kénytelen megtekinteni iskolaválasztás címszó alatt. Tovább...

Találkozzunk a Facebookon!