hirdetés
hirdetés

A hátrány előnyei

„A depresszió különben is unalmas”

„Mi a tolókocsi legnagyobb előnye? Az, hogy mindig van ülőhely” – ha ezt a viccet a villamoson halljuk, azt gondoljuk mesélőjéről, hogy egy érzéketlen tuskó. De mi van, ha egy kerekesszékes meséli? Nevetünk rajta? És vajon ő ezen nem sértődik meg? - Teljes cikk!

hirdetés

Dr. Bodnár Zsolttal, a Pozitív Sokk Közhasznú Egyesület elnökével beszélgetünk fogyatékosságról, humorérzékről és érettségizett kutyákról.

Te nevetnél a kerekesszékes viccen?
Szerintem igen. Szeretem a vicceket. Szeretek nevetni. Nem szeretek szomorkodni.

Mondj magadról három jelzőt. Ami legelőször eszedbe jut.
Akaratos. Bolond. Segítőkész.

Bolond?!
Hát, jó értelemben véve bolond. 

A szemészorvosod azt mondta rólad, te vagy az a páciense, aki mindig megkérdezi az orvost, hogy:
„Hogy van, doktornő?”
Hát, Kéry doktornő tizenkét éves korom óta ismer. Hozzá vittek el a szüleim, amikor kezdtem rosszul látni. Vagyis hozzá is. Csak ő nem mondta, hogy figyelemzavaros vagyok.

Mert a többiek azt mondták?
Igen, elég sokáig tartott, amíg rájöttünk, hogy látóideg-sorvadásom van. Hátul ültem az iskolában.

Miért hátul?
Mert ott kevésbé lát a tanár. (Nevet.) Én viszont egyre rosszabbul láttam a táblát. Sokáig azt hitték, hogy lusta
vagyok. De a szüleim nem adták fel, hurcoltak ide-oda, a leleteimet végül még az USA-ba is elküldték. Mondtam is nekik, hogy miért nem inkább engem…

Mennyi ideig tartott, amíg rájöttek, hogy mi bajod van?
Négy évig.

Mit lehet kezdeni egy látóidegsorvadással? Meg lehet gyógyítani? Lehet javítani rajta?
Nem igazán, most is romlik a látásom. De legalább már nem exponenciálisan. Tudod, először nem tudod elolvasni a hatos betűméretet, aztán a nyolcast, aztán a tízest, aztán: „Uramisten, hol az újság?” (Nevet.) A
Belle és Sébastien volt az utolsó könyv, amit még szabad szemmel olvastam el, és A Szépség és a Szörnyeteg, amit nagyítóval.

Mennyit látsz belőlem? Itt ülök melletted…
Azt látom, hogy szőke vagy. Copfod van. És valami kék van rajtad. 

Hogy lehet elmondani egy kisgyereknek, hogy meg fog vakulni? Hány éves is voltál?
Hét. Hát, a szüleimet rosszabb volt látni. Én úgy fogtam fel, hogy kaptam egy házifeladatot, amit meg kell oldanom. Néha kicsit még izgalmasabb is így. Nem mondom, van, hogy jó lenne látni, mondjuk, tudnék vezetni, de így meg a BKV-n van időm figyelni az embereket. Különben is, a depresszió unalmas. 

Miért lettél jogász?
Édesapám kőműves, a bátyám kőműves. Gyengénlátóként nem lehetsz kőműves, így nem nagyon volt választásom… És én olyan sok jót kaptam az emberektől, gondoltam, jogászként tudnám a legtöbbet visszaadni.

Kire hasonlítasz a szüleid közül?
Az akaratosságomat biztos, hogy anyámtól örököltem, a humorérzékemet meg édesapámtól. Igaziból én nem is győri vagyok, Győrságon születtem. Ez egy Győr melletti majorszerűség. Az ott lakók 98 százaléka cigány. Onnan költöztünk a városba. A szüleim nagyon bátor emberek, büszke vagyok rájuk.

Nem néztek ki a lakótelepről?
Hát, volt, hogy becsukták előttem a kaput, de aztán mutattam, hogy van kulcsom. (Nevet.) Először tartottak
tőlünk, hogy cigányok vagyunk, de amikor megismertek, ez elmúlt. Jóban vagyunk a szomszédokkal, nagyon rendes emberek. Én azt hiszem, hogy nagyon sok múlik a nyílt kommunikáción, azon, hogy megismerjük egymást. Jellemzően nem beszéljük meg a problémákat, túl sok a politika mindenben, és sosem középen vagyunk, hanem mindig valamivel szemben.

Azt mondtad, nem szeretsz szomorkodni. Min keseredtél el utoljára?
Nehezen viselem az emberek értetlenségét. Vagy amikor úgy mondanak véleményt, hogy nincs elegendő információjuk. A múltkor például Bercivel, a vakvezető kutyámmal nem engedett be a biztonsági őr az egyik üzletbe. Ráadásul azt mondta, hogy: „Az én feleségem is vak, főnök.” Mintegy bocsánatkérésként. De hát, ember, akkor pont neked kellene tudnod átérezni a helyzetet! Vagy amikor választanom kell, hogy a párommal vagy a kutyámmal menjek boltba. Ha a párommal vagyok, rám szólnak, hogy kössem ki a kutyát a bejárathoz. Pedig a vakvezetőknek mindenhová szabad bejárásuk van, hiszen olyan, mintha a szememet vagy a kezemet kellene kint hagynom. De vicces helyzetek is adódnak. Amikor például próbálnak segíteni, de nem tudják, hogyan. A virágüzletben, amikor virágot akartam venni a páromnak, és odaszólt az egyik eladó a másiknak, hogy: „Beszélj hangosabban, nem látod, hogy vak?” Vagy amikor annyira zavarban vannak, hogy nem is nekem magyaráznak, hanem a kutyának.

Ilyenkor te mit csinálsz?
Mit csináljak? Odaszóltam, hogy: „Megértetted, Berci? Indulhatunk?” – és elmentünk. 

Hogyan lehet jól segíteni?
Beszélgetni kell, ennyi az egész. Semmi különös, ugyanolyanok vagyunk, csak éppen gyengénlátók. Vagy mozgássérültek. De ez nem olyan nagy különbség. A sajnálkozással egyébként sem megyünk semmire. Én nem tudom elfogadni, hogy valaki otthon begubózik és szomorkodik. Ahhoz túl sok tennivaló van. Én például be
szoktam menni a győri büntetésvégrehajtási intézetbe beszélgetni az elítéltekkel. A nyitottság borzasztóan
sokat tud segíteni. A depresszió, mint már mondtam, unalmas. 

Berci nincs itt most veled…
Kicsit öreg már. De iskolába járt velem. Mondtam is neki, hogy milyen egy mázlista, csak beült az iskolapadba, és egyből kapott egy érettségit. Járt római jogra is, bár azon néha horkolt.

Te hogyan tanultad meg, mondjuk, a római jogot?

Hallás után. Meg vannak nagyon jó szövegfelismerő szoftverek. A számítógép óriási segítség. És persze Judit, a párom is sokat segít. Ő is jogász, az egyetemen ismerkedtünk meg.

Ő lát?
Igen, ő nem vak. És nem is roma.
(Nevet.)

Hogyan fogadtak a párod szülei?
Ők remek emberek, nagyon szeretjük egymást. Judit édesanyja óvónő. Nem mondom, hogy mindig könnyű volt
ismerkedni, tinédzserkoromban volt, hogy a szülők nem voltak tőlem elragadtatva, mert hát egész hosszú listáról lehetett választani, hogy miért nem én vagyok az ideális jelölt. De hát végül is mindenki a legjobbat akarja a gyerekének, megértettem.

Mi az, amit szeretnél látni? Vagyis amit sajnálsz, hogy nem látsz?
A Vatikán freskói. A Feszty-körkép. A Mona Lisa. A családtagok arcán az érzelmek. És ha egyszer gyerekeink
lesznek, sajnálom, hogy nem fogom látni őket. 

Mit csinálsz, ha rosszkedved van?
Olvasok. Persze hanggal. Vagy elmegyünk színházba. Győrben van bérletünk. Itt, Pesten eddig még csak
egyszer voltunk. 

Mindig érted, hogy mi történik aszínpadon?
Néha, amikor olyan a darab dramaturgiája, Juditnak el kell magyaráznia, hogy mondjuk, ott volt egy rózsa, amivel ez és ez a szereplő ezt és ezt csinálta. De persze a szünetben, hogy ne zavarjuk a többieket. Egyszer így is előfordult, hogy a Száz év magány alatt az egyik színész éppen a felé a páholy felé futott, ahol mi ültünk Bercivel, ő meg jól megugatta. Azt hitte, hogy meg kell védenie tőle.

Amikor álmodsz, miket szoktál álmodni?
Illatokat. Érzéseket. Régi képeket. Néha azt gondolom, hogy jobb azoknak, akik születésük óta vakok, mert nem tudják, hogy mit veszítettek. De nekem legalább van összehasonlítási alapom. 

És amikor olyasvalakivel álmodsz, akit nem ismertél látóként?
Hú, ez jó kérdés… Amikor álmodom, éles képeket látok. Az agyam valahogy összerakja a múltbeli képekből azt is, amit már nem láthatok.

NÉVJEGY:

• Győrben él. 26 éves jogász (cum laude végzett), most írja a phD-jét „A szegregáció összefüggései és hatása
a bűncselekmények alakulására” címmel.

• Angol és német nyelvvizsgája van. 

• Kedvenc könyve: A kisherceg, Szegény gazdagok

• Kedvenc filmje: Macskafogó, Eredet, Daredevil, Lora

• Kedvenc idézete: „A legtöbben meg vagyunk győződve arról, hogy hegyeket tudnánk megmozgatni, ha valaki
eltakarítaná az útból a dombokat.”

Szerző: Kovács Kriszta

Tetszett a cikk? Vásárolja meg vagy fizesse elő Üzlet&Pszichológia című magazinunkat! 

online lapszámvásárlás >> 
nyomtatott lapszámvásárlás >> 
online előfizetés >>
nyomtatott előfizetés >>

 

hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

- Hogy ő? Ő a legtündéribb lány, akit ismerek: okos, vicces, kedves, segítőkész.

– Ugyanarról az XY-ról beszélünk? Arról az arrogáns, agresszív, rosszindulatú libáról?

– Mi vaaan?!

És tényleg, mi van? Hol az igazság?

Tovább...

 

Találkozzunk a Facebookon!